A norvég progrockbanda, a Leprous tavaly megjelent, hatodik nagylemeze, a Pitfalls koncertturnéja állomásaként február 19-én, szerdán a Dürer Kertben ad koncertet, a Klone és a Maraton társaságában.
Holnap öt deathcore-zenekar jön a Barba Negrába: a Thy Art Is Murder, a Carnifex, a Fit For An Autopsy, a Rivers Of Nihil és az I Am. Az ötödik, Human Target lemezét hozza az ausztrál Thy Art Is Murder. Róluk azt mondják, hogy zenéjükkel újradefiniálták az extrémmetált. A Human Targetet albumot júliusban jelentették meg, amivel…
Először koncertezik Magyarországon a Puerto Ricó-i énekes-dalszerző Daddy Yankee, a helyszín az Aréna, az időpont pedig június 25. Napjaink egyik legsikeresebb latin-amerikai sztárja, a reggeaton műfaj egyik legismertebb képviselője, akinek a nevéhez fűződik többek között olyan slágerek köthetők, mint a Con Calma, a Dura és még a gigantikus Despacito is! Szinte minden száma sláger lett,…
Idén 75 idén Hobo, lesz turné, nagykoncert, könyv duplacédével és két különleges színházi darab. Az egyik a magyar pop történetéről, a másik az általa kikért III/III-as aktákból.
A Bëlga után a Szabó Balázs Bandája is bejelentett egy duplakoncertet márciusra: ők az A38-on lépnek föl egymás utáni napokon, március 6-7-én, péntek-szombaton.
Fesztiválos napot tartunk – a Balaton Sound és a Volt friss fellépőbejelentései után most itt vannak a nagykovácsi körüli erdőben tartott Kolorádó hangulatfelelősei.
Az idei Volt Fesztiválon csak a két nagyszínpadon több mint 50 magyar előadó lép föl. A Balaton Sound után a főszervező Sziget az idei Voltra is újabb magyar neveket jelentett be.
Az Óbudai Danubia Zenekar Beethoven születésének 250. évfordulóján a zeneszerzőhöz hasonlóan hallássérülteknek is lehetővé teszi, hogy megismerjék zenéjét.