Zombitámadás a hajón – gyere velünk Eatbrain Label Nightra!

Minden jelenség arra utal mostanság, hogy a tavasz az ajtón kopogtat: csicseregnek a madarak, melegszik a levegő, beindulnak a hormonok, előtör belőlünk a fáradtság és még a medve is kijött a barlangjából. A törtek világában azonban nem igazán volt téli álom, szunyókálásra sincs semmi okunk, hiszen március 10.-én az A38 hajón, kedvenc zombis kiadónk segít ledolgozni…

Continue reading

Jelek a hóban – gyere velünk a Bladerunnaz évindító partyjára!

2017 eddig szinte semmi jóval nem kecsegtetett, iszonyat cidri, emelkedő cigi- és benzinárak, és még Klapka György is meghalt. Az első valamirevaló okunk, pontosabban a törtütemekre zizzenőknek a Bladerunnaz évkezdése, mely ismét – a szokásokhoz híven – az Akváriumban lesz szervírozva szombaton. A Nagyhall a kemény veretésé, a Volt Bár pedig a lágyabb ütemeket adja. Az…

Continue reading

A lányok, a lányok, a lányok ördögök – Selekta-neurofunk szilveszterre a Koncertblog Sessionben

Tavaly dj Minich helyben taposós, house-os, négynegyedes podcastjával vezettük föl a szilvesztert, idén pedig feltekerjük a bpm-et, ti pedig a hangerőt, mert feszes, szubbasszusokban gazdag neurofunk-drum’n’basst szállított nekünk a Selekta dj-páros. Koncertblog New Years Eve Session 2017, a neurofunk legnagyobbjaival! Artworker: Dori Pazonyi   A bassmusic nagy kiváltsága, hogy számos műfaj és alműfaj belefér, és ezt jól kihasználva…

Continue reading

Hiphopterem először

Ránktör a téli hideg, meg is levesesedik az ember orra, ha kilép a meleg kéróból. Pénteken viszont érdemes lesz kimerészkedni, gyógyír lesz a fülbe az Akvárium nagytermében zajló likvid-drum’n’bass, míg a Kishallban pedig kemény neurozúzással lehet előre helyet csinálni a karácsonyi zabálásnak. Ismét háromtermes törtütemű minifeszt manifesztálódik, ahol az eddigi break-termet most hiphopra cserélte a szervező Bladerunnaz. Tejfölösszájú Nu:Logicék  …

Continue reading

Lőj nagyvadakra – drum’n’bass-rave a frisshús Beat Safaritól

A Beat Safari nagy zenevadász-kompánia, hiszen nemcsak a nevük utal a szavannás gyilokra, de az általuk szervezett sorozat, a Hunting Season is maximálisan erre hajaz. Az első etapon még csak hazai drum’n’bass-dj-k kaptak lehetőséget, saját bejáratott lemezlovasaik mellett, a második felvonásban már három külföldi headlinert is hívtak. Szombaton a techno- és goabulik után ismét dnb dübörög az R33-ban!  …

Continue reading

Neked való még a Sziget?

Sokak szerint a Sziget ma már nem jó, a fellépők se igaziak, tele van külföldivel, nagy a tömeg, és az egész csak a lehúzásról szól. Mi úgy gondoljuk, valójában a Sziget is változott, ahogy mindannyian. Arról lehet szó inkább, hogy sokan máshogy változtak. Mi szerdán és pénteken voltunk, leírjuk, mit láttunk. (Zenei vezetőnk, Dr. Zoidberg…

Continue reading

Savage az ördög – interjú a nagy mészárossal

Savage a magyar keményvonalas, durva törtek és mindenféle hardcore-ok legfőbb képviselője, és nem mellesleg a magyar gamer-kultúráról szóló Vakondok filmsorozat egyik szereplője és készítője. De sokakhoz hasonlóan ő sem hazai pályán játszik, nem arra gyúr, hanem évek óta és egyre inkább határainkon túl tör komolyabb babérokra. A műfaj első számú licenc-partysorozatát, a Therapy Sessionst is…

Continue reading