Leo Fender bekaphatja!

Hatvanliteres üst, rotyog benne a lekvár és július van – mi az? Diákmunka, úgy tizennégy évvel ezelőtt.   Utáltam, de tudtam: ki kell állnom a próbát, hogy megvehessem életem első basszusgitárját, amit az első időkben megszólaltatni sem nagyon tudtam.   Aztán az évek során elköltöttem még sok százezer forintot, újabb és újabb, jobbnál-jobb hangszerekre, most…

Continue reading

Európába jön a Blink 182

Az újjáalakult punk pop trió két német fesztivál dátumot már bejelentett és nagyon úgy fest, hogy több önálló koncerttel is készülnek majd az öreg kontinensen a 2010-es évben. Az Area 4 és a Highfield fesztiválokon már biztosan játszik a zenekar egy hivatalos Twitter bejegyzés szerint. Sőt, nagy valószínűséggel az egy héttel későbbi Reading és Leeds…

Continue reading

Top 5 Metallica-pillanat

Minden metálos remegve várja a Metallica jövő májusi  koncertjét, a Koncertblog pedig nem maradhat ki abból, hogy minél több Metallica-related cikket vessen a Drága Olvasók elé. Alábbiakban egy teljesen szubjektív válogatás következik a Metallica legszebb pillanataiból: a sorrend nyilván mindenkinek más és más, nekünk most hirtelen ez.        A St. Anger lemez nem…

Continue reading

Meghalt az Avenged Sevenfold dobosa

Egyelőre nem sokat lehet tudni a halálozás körülményeiről, azon kívül, hogy valószínűleg nem erőszakkal történt. Jimmy Owen Sullivan halálhírért ma reggel jelentették be hivatalosan a banda honlapján. A The Rev becenévre hallgató, fiatal dobos dél-kaliforniai otthonában hunyt el tegnap, az esti órákban. A 28 évet élt zenész halálának körülményeit még vizsgálják a hatóságok.    

Smells Like Humppa

Ha már úgyis tél van, és mindenki bejglizabálástól elnehezedett testtel várja a szilveszteri szétesést, a Koncertblog szerkesztősége nem tehet mást, mint ebből a kissé apatikus állapotból egy goromba zenei pofonnal rázza fel az olvasókat. Az Eläkeläiset egy igen elvetemült finn gárda, akik világslágereket – köztük szép számmal rock- és metáldalokat – hangszerelnek át humppára, és…

Continue reading

Aktuális bulikörkép

Megpróbálva a lehetetlent, összegyűjtöttem a budapesti éjszaka blogunkba illő bulijait, karácsony másnapjától január másodikáig. Nyilván nem lesz teljes a kép, de aki bővítené a listát, az kommenteljen, bátran! A szervezők megdöbbentően sok koncerttel árasztják el a budapesti fiatalságot. Nem tudom, honnan lehet ennyi rendezvényhez közönséget generálni, de bizonyára sikerülni fog, különben nem próbálkoznának ennyien. Én…

Continue reading

Ünnepközi recsegés újévig

Nehéz a kiigazodás a két ünnepközi és szilveszteri elektronikus zenei program kavalkádban, ezt próbáljuk megkönnyíteni néhány ajánlattal. Huszonhatodikán a Petőfi-híd budai hídfőjénél horgonyzó A38 fedélközében utolsó fellépésével búcsúzik az évtől a német Wighnomy Brothers. A klasszikus houseba latinos, hip-hopos és nu jazzes elemeket kavaró srácok zenéjére általában megmozdulnak a formás női hátsók is. A híd túloldaláról pedig egy…

Continue reading

Óévzáró dj-vel és bográccsal

Negyvennél több fellépővel fordul az új évtizedbe a Dürer Kert. A Tilost támogató Lazac!-party harminc dj-je mellett kerül sor Palotai húszas jubileumára. A kerti bográcsozás mellé a Quimby és a The Carbonfools is húzza majd.   Mivel kétféle jegyet árulnak a bulira, előre el kell döntenünk, hogy mikor, milyen zenére pörögnénk az éjjel. A zenekaros…

Continue reading

Vinnék dj-t szobára!

Felcsaptam a mozgóképes hülyeségek gyűjtőhelyét – nevezzük nyugodtan youtube-nak – kíváncsi lévén arra, mint kapok, ha beírom, hogy “the first dj battle”.  Előkerült egy ötvenes évekbeli, fekete-fehér film is, amelyben két idősebb úr vívott csatát, gramofonokkal.   Bájos, aranyosra komponált filmecske, nemde?  Sajnos nem derül ki, hogy egy megtalált filmrészlet alá húzták-e a trackeket, vagy…

Continue reading

Metálkarácsony

December 27-én kerül  sor a Borsodi Zenei Fesztiválok tehetségkutatójának újabb fordulójára. Az amatőr zenekarok – és ez itt most nem rosszalló jelző – sorában fellép majd a székesfehérvári, igen malac Stiff Bastard, majd az AWS. Utánuk pedig a nemrég még Nyugat-Európában büntető Bridge To Solace, illetve az új klippel jelentkező Superbutt őröl majd a hajó…

Continue reading