Cinetrip Sparty: Télvízi fröcskölés

Február hatodikán, azaz szombat este kilenckor kezdődik az idei első Cinetrip Sparty a Rudas fürdőben, ahol 1998-tól, majd pár évi megszakítás után 2007 óta minden hónapban tancolhatunk a habok között vagy ejtőzhetünk a forró termálvízben, különféle stílusú elektronikus zenékre. A zene ezúttal is a fürdő megszokott zugaiból szól, a dj-k tehát az aulában, a nagymedencénél, a kabinoknál és…

Continue reading

Sosemvolt dj-k

Kezdjük a gyermekek megmentőjével, a drogmentes élet konzumszószólójával: dj Dominique-kel! Várkonyi Attila már több mint tíz éve bedolgozta magát a hazai médiumokba. Volt rádiós programigazgató, marketingigazgató a Sport 1-nél, tavaly pedig kinevezték a királyi tv Szórakoztató Főszerkesztőségének élére. Közben pedig fővédnök és fellépő minden egyes védjük-meg-a-gyereket-a-drogoktól eseményen. Zenei munkásságából ennek ellenére is nehéz volna azonban…

Continue reading

Tavaszi szél-alázás – most

Frissítettünk! Alul megtalálod! Éppen blogos megbeszélés van itt a Gödörben, beszélünk layoutról meg a marketingről és közben az egykori hiperkarmás Robi gitározik a színpadon és közben három lány énekel. Beállunk velük.    A Biorobot nemrég debütált a Gödörben a Világvelején, és hibátlan volt a produkció, most pedig itt ügyködnek mögöttem a színpadon.  Az ugyan elsőnek…

Continue reading

Csillagközi maraton egyhelyben

Különös élményben lesz részük hétfőn reggel a Király utcán munkába indulóknak, mert a Kuplung akkor eregeti majd ki harminckét órás pszichedelik-partyjának maradványait a publikus térbe. A Csillagközi Charter maratoni kiadása szombat este hétkor kezdődik, a 2008-as Ozora-videóval, fél kilenctől pedig a tavalyi dádpusztai összejövetel filmje pörög. A rögzített felvezető után hétfőig tartó nonstop ingerorkán látja…

Continue reading

Tibi bácsi mehet a Gelkába

Negyedszer osztotta ki díjait a Dj Szövetség – Magyar Lemezlovas Egyesület csütörtök este a Moulin Rouge-ban. Dévényi “Háromkívánság” Tibi és B. Tóth “poptarisznya” László közül az előbbi életműdíjat kapott, utóbbi pedig az egyesület újonnan létrehozott, retro-nosztalgia szakosztályának vezetését vehette át. Az év dj-je a Dj Szövetség tagjainak szavazatai alapján ismét Bárány Attila lett. Díját a Mahasz és…

Continue reading

Elsüllyed az A38?

Szombaton (sem) fukarkodik programokkal a hajó. Egyrészt súlyos partyt ígérnek a Kollektíva és a Monkey 6 jóvoltából, a nagyteremben pedig importált punk lányok zúznak. De hogyan jön ez össze?   Szerencsére jó tíz évvel túl vagyunk már azon, hogy egy punk súlyos veréssel fenyegessen egy partyrajárót, vagy fordítva. Akkoriban örök büntetésre lett volna ítélve az…

Continue reading

Triphop és indie rázva, nem keverve

Új hullámok, indie-zenekarok közé keveredik az Esclin Syndo néhány órára a Merlinben a New Waves Of The Horizon pénteki estjén. A szintén fellépő Hangmás menedzsmentje, a Trash City Club és az Esclin Fortymainje közösen pakolták össze a két olasz és egy szlovák vendégzenekart is kínáló programot, magyar dj-k részvételével. Papír szerint Berger Dalmáék valamikor éjfél…

Continue reading

Tízmillió embert vár az ASOT

Örömükben bizonyára maguk alá piszkítanak azok a trance-rajongók, akik a vokálokkal telepumpált előadások hallatán is képesek molekulákká bomlani, az ASOT 450 európai helyszíneinek megismerése után. Armin van Buuren A State Of Trance című rádiműsora április elején ér 450. adásához, és ezt – a tavalyi 400. adáshoz hasonlóan – az Atlanti-óceánt átszelő, többnapos partyval és élő…

Continue reading

Angertea vs. Neil Kernon

A Myspace-nek köszönhetően nemrég újabb magyar-amerikai együttműködés született. A háromlemezes, hazai experimentál-grunge zenekarra, az Angerteára nem más figyelt fel, mint a londoni születésű, manapság már Chichagóban dolgozó csúcsproducer Neil Kernon. Ő többek közt olyan legendás lemezek születésénél bábáskodott, mint a Nevermore Politics Of Extasy-ja, vagy a legutolsó Nile lemez. A tervek szerint Kernon háromszámos kislemezt…

Continue reading

Búcsúzik a germán rocklegenda

Negyvenöt év, több, mint húsz nagylemez és többezer koncert után a német rocklegenda Scorpions úgy döntött, befejezi. Idén esedékes Sting In The Tail lemezüket egy világkörüli turné keretében még bemutatják ugyan, de az 1965-ben alakult germán rockbandának ez lesz a hattyúdala: a koncertsorozat befejeztével szögre akasztják a patinás Scorpions nevet. Rudolf Schenker, a zenekar alapító-gitárosa…

Continue reading