Diktátorok egymás közt – jegyet nyertek a BP-születésnapra, dj Freshre!

A viharos gyorsasággal rapperkörökben szinte világszerte kultstátuszba, afféle hiphopos divatdiktátorrá emelkedett BP ruháit és kiegészítőit egy sor rappervilásztár hordja, pedig még csak a harmadik születésnapjukat ünneplik. Hosszú nevű születésnapi bulijukra (Heineken Legendary Nights – BP Clothing Birthday Bass), a Petőfi Csarnokba, drum’n’bass és a dubstep egyik atyjának számító dj Fresht hívták ünnepelni. A buli apropóján…

Continue reading

Dr. Alban: A számaim nagyon nagyok, a kétezres évek popzenéje nem tudott semmit

A kilencvenes évek mára legendássá, mi több, retróvá vált Total Dance Festivalján sikerült elkapnunk Dr. Albant, a korszak megasztárját. A svéd-nigériai exfogorvost nehezen lehetett szórabírni, de a végére már eléggé belejött, és pont úgy beszélt, ahogy elvártuk tőle: szinte leszólta az internetkorszakot, az ő világsztársága utáni időket, viszont magát – és a magyar közönséget –…

Continue reading

Mathew Jonson hangversenye a Minilogue-gal – megvan a 2015-ös Ozora-program

Idén először a szervezők már most, szűk háromnegyed évvel a fesztivált megelőzően nyilvánosságra hozták szinte a teljes Ozora Festival-lineupot. Ez a tény egy dolgot biztosan jelez: a fesztivál az évek alatt olyan minőségi brandé vált, ahová nem a szervezők keresik a fellépőket, hanem a fellépők versengenek a színpadokért. Ozora fölött az ég (fotó: Yonatan Benaskas)…

Continue reading

A legenda kötelez – ordas lineup a Forever Psychedelicen, jegyet nyertek

Forever Psychedelic néven először 2001-ben tartott az akkoriban induló Psybaba nagyszabású goapartyt. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy a név legendás, egy legenda pedig kötelez. A Psybabához most a Goa.hu és az Y-Production is csatlakozott szervezőként, és hát valljuk be, ordas lineupot sikerült összehozniuk hármuknak. Tristan, Ace Ventura, Megalopsy, plusz a magyar psy-éllovas Para Halu. És minderre…

Continue reading

Add át magad érzelmeid buja és csodálatos világának – megvannak a Kollektiv Turmstrasse-nyertesek

Pancsikolnál az érzelmeidben? Budapest központjában? Ráadásul nem is egyedül, hanem Kollektíven? Esetleg mindezt egy Akváriumban? Nos, akkor indulj meg szombat este, és az NVC és a Stayflay kollaborálásának köszönhetően add át magad érzelmeid buja és csodálatos világának. Megvan, kik nyertek jegyet Kollektiv Turmstrassére! Közös érzelmi és gondolatvilágon alapuló barátság Alighanem Európa underground-zenei erőtereinek alkotói sokszínűsége, zenei…

Continue reading

Heti ajánló: Skindred, Stereo MC’s után Lady Waks

Szokásos heti buliajánlataink közül kiemelkedik a péntek, amikor a Stereo MC’s koncertje, majd utána Lady Waks partyja következik a hajón, illetve ugyanekkor a Skindred is fellép az Akváriumban. Vasárnap pedig először jön Magyarországra a videojáték-zenéket szimfonikusokkal előadó a Video Games Live. Utóbbi kettőre jegyeket is nyerhettek a Koncertblogon, itt és itt. Rob B a Stereo MC’sből…

Continue reading

Kopasz raszták az Akváriumban – jegyet nyertek Skindredre!

A Volt Fesztivál-os nagykoncert után november 14-én, pénteken az Akvárium Klubban szedi szét magyar közönségét a wales-i Skindred. Hiába nagyszerű idei lemezük, a Kill the Power, egyedi zenei kombójuk, a ragga-metál mégis koncertszínpadon működik a legjobban. A várhatóan fergeteges koncertre ingyen is bejuthat, aki velünk játszott – nyertesek a cikk végén. Imitt kopasz, amott raszta Ugyan…

Continue reading