Dr. Alban: A számaim nagyon nagyok, a kétezres évek popzenéje nem tudott semmit

A kilencvenes évek mára legendássá, mi több, retróvá vált Total Dance Festivalján sikerült elkapnunk Dr. Albant, a korszak megasztárját. A svéd-nigériai exfogorvost nehezen lehetett szórabírni, de a végére már eléggé belejött, és pont úgy beszélt, ahogy elvártuk tőle: szinte leszólta az internetkorszakot, az ő világsztársága utáni időket, viszont magát – és a magyar közönséget – kábé gátlástalanul hájpolta. Interjú a Sing Hallelujah és az It’s My Life hősével.

Fotó: Király István

Emlékszel, hányszor jártál már Magyarországon?
– Hú, pontosan nem emlékszem, annyiszor. Az biztos, hogy sokszor, nagyon sokszor.

Most a Total Dance Festivalra jöttél, ami a kilecvenes évek nagy hájpja volt. Te hogy emlékszel erre az évtizedre?
– A kilencvenes években nagyon sok és nagyon sokféle együttes volt, elég jól emlékszem erre az időszakra. Nekem egyenesen aranykor volt, de szerintem a popzenének ez volt a legfényesebb korszaka.

És jártál akkor is Magyarországon…
– Hát persze, sőt, úgy emlékszem, én voltam az egyik első nagy sztár, aki Nyugatról idejött koncertezni.

Milyen volt először Magyarországon akkor?
– Emlékszem, volt egy nagy táncfesztivál, az összes akkori sztárral. Fantasztikus buli volt, hónapokig emlegettük a csapatommal, köztük az itteni lányokat, akik közük sokkal kellemes órákat töltöttünk…

Ilyen volt egy bal-elöl álló totaldancernek, Desternek Dr. Alban

Hogy tetszett ez a 2014-es a Total Dance Festival?
– Nagyon jó volt, lelkesített a nagy tömeg, akik hatalmasat buliztak, és nagyon lelkesek voltak. Kiemelném a hangot, ami ezúttal kiváló volt. Ez korábbi, főleg a kilencvenes évekbeli itteni fellépéseimen egyáltalán nem mindig volt így.

Magyarországon most megint nagyon népszerűek a kilencvenes évek zenéi. Mit gondolsz, miért van ez?
– Ezek a zenék nagyon táncolható, az alapok sem túl döngetősek, a refréneket pedig egyszerűen nem lehet elfelejteni. Mindehhez képest a kétezres évek popzenéje nem tudott semmit felmutatni. Ezért nagyok még mindig a kilencvenes évek.

Van különbség abban, hogy milyen volt a színpadon akkor és most, illetve hogy hogy kezelték a sztárokat?
– Akkoriban sokkal popsztárosabb volt minden, mint most. Limuzinok, csajhegyek és a többi csili-vili dolog, na, ez nagy különbség. Mi, az akkori hősök manapság retrosztárnak számítunk, ami még mindig hatalmas dolog, de azért más, mint mikor minden dalunk hetekig vezette a slágerlistákat.

Ezek szerint azért akkor népszerűbb voltál, mint mostanság.
– Én azért úgy érzem, kb. ugyanannyira vagyok népszerű. A számaim nagyon nagyok, örökzöldek, és mindig feltámadnak újra.

Itt épp hozzánk jön, hogy interjút adjon (fotó: Király István)

Mennyi új rajongód van, hogy látod?
– Bőven van, sok-sok fiatal, mégpedig az internet miatt.

Beszéltünk a backstage-ben a La Bouche-sal, és ők azt mondták, manapság mindenki csak az okostelefonjával videózik, ahelyett, hogy bulizna.
– Igen, ez így van, nagyon könnyű videót is készíteni manapság, meg mindent. Nem tudom, talán könnyebb manapság népszerűnek is lenni, az okostelefonok korában, amikor mindenki tud videót készíteni, majd feltölteni a videomegosztókra. Az biztos, hogy túl sokan csinálják. Könnyebb a dolguk, az tuti, de akkor is túl sokan csinálják.

Mi a különbség szerinted a kilencvenes évek és a ma Magyarországa között?
– Minden jobban néz ki, a házak, a hotelek, minden. Az emberek nem sokat változtak. Meg hát elég sokat hallani mostanság Magyarországról, sok a tüntetés, az emberek elégedetlenek a kormánnyal. De én nem politizálok, csak most tényleg ez megy nálunk az országotokkal kapcsolatban.

És a magyar közönség milyen?
– A közönség mindig nagyszerű Magyarországon. Mindig. Európában a legjobb!

Kimerítő, monstre képriportunk a Total Dance Festivalról