Ha az ősz első napján lemaradtál róla, a nyár majdnem első napján ki ne hagyd Devát a Parkban

// 2023-05-24

Mi pont vagyunk vele – ha már az ő, Ohnody és a Flanger Kids közös koncertjéről akkor lemaradtunk, ezt már ki nem hagyjuk.

Mikor tavaly Ozorán nagynehezen sikerült odaérni az esti forgatagokban addigra még nem elveszett barátaimmal a Dragon Nestbe Deva koncertjére, az tényleg olyan volt, mintha valami egészen más világba csöppentünk volna. Persze, nyilván a legelejét azért nem sikerült elkapni, de a hatás így talán még elementárisabb volt. Pedig Ozora maga is egy más világ, pláne este-éjszaka (ami az igazi időszaka a fesztiválnak), és ha még ezen belül is úgy érzed, hogy egy másik univerzumba kerülsz, az egészen szürreális élmény tud lenni.

Ám a világ, amit Deva csontig hatoló zenéje hatására megtapasztaltunk nem szürreális, hanem vibráló érzelmességével valahogy nagyon is valóságos volt.

Ahogy a hangjával körbecsavarta a helyenként finomabban, helyenként határozottabban lüktető elektronikus (alapvetően house-osnak és technósnak mondható) ütemeket, egyszerűen képtelenség volt nem libabörőzni.

Valami hasonlóra számítunk csütörtök este a Budapest Parkban is, még akkor is, ha világosban fog zenélni. 18:50-kor már kezd is, de aki behúzna egyet abból a száz kendőből, melyen Witchcraft című lemezének borítója van, az menjen oda az este 6-os kapunyitásra, mert csak az első 100 érkezőnek tudnak adni. Már csak azért is, mert hat után 5 perccel már kezd is az előzenekar, a Superflake, mely a korábban a Kaukázusban és a Magashegyi Undergroundban játszó Fodor Máriusz hiphopos projektje.

Deva utána, 20:20-kor az Analog Balaton duó következik, akik szintén elektronikus alapokra építenek, de Devához képest sokkal nagyobb szerepet szánnak az egyébként parádésan frappáns szövegeiknek.

És mivel már szinte hétvége lesz, érdemes lesz maradni is a Parkban táncolni egyet – szerintünk leginkább a Pure Lust csapat könnyedén táncolható, mégis mélységes, történetmesélős organichouse-ára, mely . Jegyet itt tudsz szerezni.

És ha pénteken az előző éjszaka szédületéből keresed a kiutat vagy éppen a folytatást, este menj a Király utcai Twentysixbe, ahol 9-kor Ohnody Kristoaf kíséretében ad andalító-igéző akusztikus koncertet, ami várhatóan ennyire lesz megbabonázó: