Új rablói vannak a nyárnak, csattognak az új héjaszárnyak

Elég jó technós hangminta lehetne a héja “dalából”.
Leginkább európai, ázsiai és észak-amerikai erdőkben tanyázik és vadászik, de parkokban és kisebb településeken, falvakban is előfordul erdejeiben fordul elő, de parkokban és falvakban is él. Náluk és a Kárpát-medencében a hegy- és dombvidékek a kedvencei, de azért az Alföldön is látható – írja a Hortobágyi Madárpark és Madárkórház A hét madárdala sorozatában.
Emblematikus ragadozómadár, étlapja mindegyik hazai társánál változatosabb: benyom galambot (manapság főleg ezt a tarlókról), gerlét, rigót, seregélyt, fogolyt, fácánt, hörcsögöt, ürgét, üregi és mezei nyulat, menyétet, görényt, erdei fülesbaglyot, darázsölyvöt, barna rétihéját. Minderre lesből támad, nagyon sebesen üldözi a zsákmányát, és nagyon ritkán véti el. Merész, sőt vakmerő, vad, sőt erőszakos, ravasz, sőt óvatos, meg gyors és erős, és sokszor megy rá nála nagyobb állatokra is sikerrel.
Mindezen szkilljeit kihasználják a solymászok (mindegyiket így hívják, azt is, amelyik héját idomít, és nem solymot), akik kiváló vadászmadarat nevelnek belőle. Ráadásul nem sok madár van, amelyik röpülve a mozgás ennyire sokféle változatát lenne képes bemutatni. A hihetetlen gyorsaság mellett valóságos mestere az elképesztő fordulatoknak, a nyilalva suhanó szárnyalásoknak.
Leginkább hegyvidéki vagy nagy erdőkben, nyiladékok, erdei utak mellett fészkel. Az Alföldön viszont kisebb erdőcskékben, főleg fenyvesekben (amúgy is ezeket, illetve a bükkösöket részesíti előnyben) is látni költeni, de ügyel rá, hogy a lombszint alatt legyen a fészke. Korán, már március végétől tart ez az időszak nála, és júniusig eltart fészkelése. Hűséges típus, a párok igen látványos nászrepülést tartanak egymásnak, illetve egymással. 15 évig is elél.
Hangja kevésbé tekinthető dalnak, de például négynegyedes zenékhez nagyon ajánlható hangmintának:
Múlt heti madárdal:
És itt meg az összes többi, ami eddig nálunk megjelent.
Fotó: Harangozó Adina