“Unalmasnak érzem a nyugati gondolkodásban a tökéletesség hajszolását”
Csodás, napfényes hangulatú szintipopos számmal jelentkezett barcelonai külsősünk, Legars.
Kézműves klipet is készített hozzá a karanténban, amiről részletesen beszámolt az lmbtq-magazinnak, a Humen-online-nak. (A klip eastereggjének, egyben funfactjének értékeljük, hogy emberünk sapkáján a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kitűzője szerepel!)
A spanyolországi karantén az egyik legszigorúbb volt Európában, és azon belül is Barcelona végül még Madridnál is súlyosabb körülmények közé szorult – hát persze, hogy én hirtelen ebben találtam magam… Sokáig egyáltalán nem lehetett eljárni otthonról. Számomra ez az időszak amiatt, hogy a munkavégzésem a kulturális területen enyhén szólva akadozott, nagyon termékennyé vált. Rengeteg új számot írtam a készülő albumomhoz, és minél jobban belepörögtem az alkotásba, annál több ötletem jött. Így volt ez a klippel is. Soha életemben nem foglalkoztam képekkel, most azonban felmerült bennem, hogy készítsek egy vágás nélküli videót (ez lett a klipben látható fejhallgatós képsorozat). Eredetileg a barátaimnak akartam hírt adni ezzel a saját helyzetemről, ám elképesztően jó visszajelzéseket kaptam, és arra biztattak, dolgozzam ki jobban az ötletet. Amikor hát engedélyezték, hogy kora reggel és késő este séta és sport céljából kimozduljunk, kaptam az alkalmon, és újabb képeket vettem fel a környékünkön, Vila de Gràciában (elméletileg egy kilométernél messzebb ilyenkor sem hagyhatta el az ember a lakhelyét). Míg forgattam, alig voltak az utcákon, egészen félelmetes volt, mennyire kiürült az állandóan nyüzsgő Barcelona e hetekben, sőt hónapokban. Posztapokaliptikus hangulat uralkodott az egész városon. Az utcai magány ugyanakkor elősegítette azt is, hogy kevésbé foglalkozzak a környezettemmel, és szabadon kísérletezzek képekkel, beállításokkal. Az üres terek alapvetően azt sugallták a számomra, hogy az emberek most bezárkóztak, önmagukra figyelnek, ez az introspekció időszaka. Ezért is döntöttem amellett, hogy nem külső képeket, hanem “selfie-videókat” veszek fel, és csak egy-két vágóképet használok majd, pusztán a változatosság kedvéért. Furcsa is volt, új is volt: soha nem szoktam magam viszontlátni megvágott videofelvételeken, pláne nem ennyiféle helyzetben. Amikor megelégeltem a felvételek mennyiségét, mindenféle teketóriázás nélkül összevágtam a képeket, és az eltérő jellegükből, képminőségükből azt az érzést keltették bennem, mintha egymástól eltérő személyek, ének jelennének meg egymáshoz rendelve. Zenét szerkeszteni, frekvenciákkal mókolni, hangszerelni, hangfelvételeket készíteni jól tudok, ezért pontosan felmérem, mennyire nem területem a képszerkesztés. Ugyanakkor a kreativitásom elég messzire sodort, és úgy gondoltam, pont az ad majd bájt az egész klipnek, hogy vállaltan diy, direkt amatőr, és a kezdeményezés rendkívül spontán. A közzétételével azt szeretném üzenni, hogy szélsőséges helyzetekben mindig találunk váratlan belső erőforrásokat, akár egészen új kontinenseket fedezhetünk fel önmagunkban, valamint azt is fontosnak érzem hozzátenni, hogy hibásnak – de legalábbis unalmasnak – érzem a nyugati gondolkodásban (szemben például a fekete afrikaival) a tökéletesség hajszolását. Nincs tökéletes, legfeljebb helyzetek és nézőpontok vannak, és bizonyos helyzetekben, bizonyos nézőpontokból nézve minden lehet akár tökéletes is. Vagy sem… A karantén ideje alatt egyébként elég sok más is alakult: egy februári koncertem mentén készült egy “karantén-liveact” a teraszunkon a Ciclo Nite Drive buliszervező csapat felkérésére; mixet készítettem a barcelonai Qwerty lmbt-egyesület mixsorozatába; és a Radio Shun is felkért egy dj-mixre, amelyen Miss Virgács vj-barátnőmmel közösen dolgoztam. Ami pedig az élőfellépéseket illeti, idén is játszom a pesti Pride záróbuliján augusztus 22-én, akkor mc Fedorával készülünk egy jó kis bulira, ahol én dj-zek, ő vokálozik. Azon még gondolkozunk, hogy én is mikrofont ragadjak-e. Bízzunk benne, hogy a vírushelyzet megengedi a bulizást!