Válságban a zeneipar

// 2011-02-11

Növekvő jegyárak mellett is világszerte csökkentek a koncertbevételek 2010-ben. A drasztikusan szűkülő lemezpiacon kieső bevételeiket a koncertekből szeretnék pótolni a zenészek, de a gazdasági válság és a növekvő árak miatt jóval kevesebben hajlandóak fizetni a jegyekért.

A nagy öregek koncertjeire többen kiváncsiak

Világviszonylatban is jelentősen csökkent a koncertjegyeladásokból származó bevétel 2010-ben. Ennek fő okaként az emelkedő árakat emlegetik a szakértők. Az eddigi legnagyobb bevételi forrást jelentő turnékra sem fogytak úgy a jegyek 2010-ben, mint egy évvel korábban. Míg a nagy öregek koncertkörútjai továbbra is keresettek, addig a fiatalabb sztárok koncertjeire kevesebben mennek el.

Pollstar adatai szerint az 50 legnyereségesebb turné jegyeladásokból származó bevétele 12 százalékkal esett, a 2009-es 3,34 milliárd dollárral szemben csak 2,93 milliárdot termelve. A legjelentősebb popzenei piacon, Észak-Amerikában még ennél is súlyosabb a visszaesés, az 1,69 milliárd dollár bevételkiesés 15 százalékos visszaesésnek számít 2009-hez képest.

A legjövedelmezőbb turnét Bon Jovi teljesítette, 53 állomásos körútján 201,1 millió dollárnyi bevételt kasszírozott. A 2009-es első, a U2 31 állomásos útján több mint 100 millió dollárral (311 millió) verte Bon Joviék 2010-es bevételi csúcsát.

Az elmúlt kilenc évből nyolcban a jegyárak folyamatos növekedése hozta a bevételnövekedést, közben az eladott jegyek darabszáma a legjobb esetben is stagnált. Szakértők már korábban jelezték, hogy a rajongók egy idő után nem fogják tolerálni az egyre emelkedő jegyárakat.

Úgy tűnik, ez most be is jött, pedig a promóterek arra is hajlandóak voltak, hogy last minute kedvezményeket adjanak olyan koncertek esetében, melyek népszerűsége elmaradt a várakozásoktól. Így fordulhatott elő, hogy többek között a Johnas Brothers, Rihanna, Santana és Steve Windwood, a Creed, a Maroon 5 és az American Idol élő koncertjeire be lehetett jutni akár 10-20 dollárért is.

A jegyek drágulása  átlagosan 3,9 százalékos volt világszerte: míg egy 2009-es turnékoncertjegy 73,83 dollárba, addig 2010-ben 76,69-be került átlagosan. Észak-Amerikában viszont éppen a már említett és leginkább a Live Nation szervező cég által alkalmazott last minute eladásoknak köszönhetően átlagosan 2 százalékkal estek a jegyárak. Az erőfeszítések ellenére, az eladott jegyek száma Észak-Amerikában és Európában is csökkent, méghozzá meredekebben, mint a koncertek száma.

A látogatók 38,3 millió jegyet vettek, ami a 2009-es 45,3 millióhoz képest 15 százalékos mínuszt jelent. Az Észak-Amerikában eladott 26,2 millió jegy 12 százalékkal kevesebb, mint az előző évben.

A lemezeladásokban tapasztalható pangás miatt ugyanis,a legnagyobb előadók a koncertekkel igyekeznének pótolni kieső bevételeit, ám a magas árak miatt egyre kevesebben mennek el a bulikra. Így megdőlni látszik a vélemény, mely szerint a koncertiparra nem lesz hatással a lemezipar döglődése. Most úgy tűnik, hogy a válság miatt a zenei élet más szegmensei is rosszul állnak.

Az Egyesült Államokban a lemezeladások újabb 13 százalékkal estek 2010-re, ez 319 millió dollár kiesést jelent. A Nielsen SoundScan jelentése szerint a digitális formátumoknál jövedelmezőbb egész albumos CD-eladások tekintetében még nagyobb, 20 százalékos a visszaesés, a digitális kislemezeladások viszont 1 százalékkal emelkedtek.

Irving Azoff, a Live Nation elnöke – és számtalan nagy produkció menedzsere – számokkal is szolgált a The Wall Street Journalnak: a netes éra előtt a híres előadók bevételeinek 50 százaléka származott a lemezpiacról, mára viszont mindössze 6 százaléka.

Kérdés, hogy a zenészek gázsiját nyirbálják-e meg a szervezők, ha árcsökkentésre kényszerülnek. Mindenesetre a múlt hónapban egy piaci elemzőkkel folytatott konferenciabeszélgetés során egy másik Live Nation-funkcionárius, Michael Rapino olcsóbb jegyeket ígért. “Tudjuk, hogy ha lejjebb mennek az árak, a nézők jönni fognak. Jelenleg 20 dollár a lélektani határ, ennyit még biztosan kifizet egy átlagos fogyasztó egy ízlésének megfelelő koncertért.”

A nagy múltú produkciók, a már jól bejáratott zenei brandek egyértelműen uralják a koncertpiacot. A Digital Music News Online számítása szerint a 2009 legjobb koncertbevételeit hozó muzsikusok átlagéletkora 46 év, úgy, hogy az igazi nagyfaterok – mint a Rolling Stones vagy a Who – nem is koncerteztek azévben. Jelenleg Taylor Swift, Lady Gaga és Justin Bieber állja a versenyt az öreg szakikkal.

A 2010-es eredmények is erősítették az évek óta tartó trendet. A Live Nation a nyár folyamán figyelmeztette részvényeseit, hogy várható bevételei 405 millió dollárra esnek vissza a 2009-es 445 millóról, de a jegyeladások további csökkenése miatt ősszel már csak 385 milliós éves bevétellel számoltak.

A Live Nation és a Ticketmaster év eleji fúziója nyomán létrejött egy koncertszervező mamut, mely képes lehetett volna még több profitot kifacsarni a koncertekből, például kreatívabb árképzéssel. Megtehetné például, hogy jobban differenciálja az árakat, mondjuk úgy, hogy a hátsó sorokba még olcsóbb jegyeket árul, míg az elit szektorok jegyárait akár tovább is növelhetné.

Forrás: Ethan Smith