Valaha minden népzene volt – Weyer Balázs a világzenéről
Hogy lett a Despacito világzenéből popsláger? Miért beszélnek hülyeséget a cigányzenéről? Interjú a hétvégi Budapest Ritmo vezetőjével. Bónusz: playlist a Ritmo-fellépők számaiból!
Milyen régiók, stílusok a leginkább felkapottak most a világzenében?
A világzenében nem úgy követik egymást a trendek, mint a zeneipar FMCG-szektorának számító popzenében. Nehéz is divatokról beszélni. Nyugat-Afrika mindig is az egyik legfontosabb forrása volt a világzenének, ma is az.
Mali, például, olyan a világzenében, mint Brazília a fociban vagy a Perzsa-öböl az olajtermelésben: kifogyhatatlan a készlete.
Tavaly is Maliból jött az év lemeze, a Trio da Kalié. Ők a Budapest Ritmón is fellépnek, és éppen itt fogják átvenni az ezzel a lemezzel elnyert sok díjuk közül az egyik legfontosabbat, a Songlines által odaítéltet. Talán Kolumbia jött fel az utóbbi években, az ottani komoly exporttámogatásoknak és piacépítő erőfeszítéseknek köszönhetően. És egyébként Kelet-Európa, több okból is: jó zenekarok vannak, az első 2015-ös, Budapesten rendezett WOMEX után 2017-ben is a térségben, Katowicében volt a rendezvény, és sorra nyílnak a helyi showcase-fesztiválok Pozsonytól Tallinnig. Itt szembetűnően fiatalabb a világzene közönsége, mint Nyugat-Európában, ez is vonzó. És kicsit szégyenlősen mondom, hogy ehhez a hype-hoz a Budapest Ritmo is hozzájárult.
Melyik az erősebb trend: a régit a modern hangzással ötvöző, vagy az autentikus, tiszta népzenei hagyományra építkező?
Erre sincs egyértelmű válasz, mindkettőnek jut hely. Bizonyos fesztiválok inkább az egyiket keresik, mások a másikat. A modernizáló megközelítésnek annyiban nyilván mások a lehetőségei, hogy azzal könnyebb kilépni a műfaji ketrecből, kijutni egy szélesebb térre, más fesztiválokra, koncerthelyszínekre is. De körülbelül ugyanolyan ma is a kettő aránya, mint húsz évvel ezelőtt.
Mit hozott az elmúlt évtizedek bevándorlása Európában zenei szempontból? Tetten érhető az érkezők közel-keleti, afrikai tradíciójának hatása a kontinens zenéjére?
A zenészek mindig is a társadalmak legmobilisabb rétegét alkották, több okból. Egyrészt a vándorzenész hagyomány miatt, másrészt mert a zenélés egy nyelvfüggetlen készség, nagyon könnyen viszi magával az ember a tudását külföldre. Harmadrészt pedig, mert a művészeteknek mindig szüksége van a szabadságra, tehát a művészek az elsők között távoznak, ha egy országban rosszra fordulnak a dolgok, és közülük is a zenészek könnyebben találnak új életet, új társakat, új lehetőségeket külföldön, mint mondjuk a nyelvtől jobban függő filmrendezők vagy írók. Így a zenészek vándorlása már sokkal régebbi jelenség, a legutóbbi évek nagy hulláma ezért nem is változtatott olyan sokat. De vannak érdekes következményei, például Bécsbe, ahol húsz évvel ezelőtt sok balkáni zenész telepedett le, és az akkor megtermekenyítőleg hatott a helyi zenei életre, az elmúlt években egészen komoly szír és perzsa zenészkolónia érkezett, klasszikus zenészek is, népzenészek is. A skandináv országok pedig kifejezetten keresik a művészeket a bevándorlók között, és sokat tudnak odacsábítani. De itt csak Európát említettem, pedig több szír zenész ment Libanonba vagy Egyiptomba, mint Európába.
Kik azok a populáris zenei világban ismertnek számító előadók, akik világzenei háttérből indultak?
Nem is tudom, hogy közelítsem meg ezt a kérdést, de megpróbálom. A műfaj egyik legnagyobb neve, például, a Ladysmith Black Mambazo Dél-Afrikából, akik már húsz éve léteztek, amikor világhírűek lettek Paul Simon Dél-Afrikában felvett és aztán világ körüli turnéra indult, Graceland című projektjének egyik közreműködőjeként. Ők ötvenéves történetük során és öt Grammy-díj után most a Budapest Ritmón lépnek fel először Magyarországon. De valamikor minden népzene volt, nincs olyan zene, aminek a gyökerei ne ott lennének. Hogy egy friss példát mondjak,
néhány éve még világzenének mondtuk volna a Despacito szűkebb műfaji hátországát, a reaggeatont,
most meg egyszer csak áttörte a falat. És lehet, hogy a Budapest Ritmón majd Ekrem Mamutovictól fogjuk hallani, mert a szerb rezesbandáknak szokásuk, hogy beépítik az aktuális világslágereket a repertoárba. De valamikor Shakirát vagy Bódi Gusztit is joggal nevezték vagy nevezhették volna világzenének. Vannak viszont ellenkező irányú utak is: Robert Plant, a Led Zeppelin énekese az utóbbi húsz évben már inkább világzenében mozog. Benny Andersson az ABBÁ-ból pedig szintén vagy húsz éve játszik az Orsa Spelmän nevű svéd népi zenekarral harmonikán és nyckelharpán, a tradicionális svéd billentyűs hegedűn, bár ma már nem állandóan és nem előre bejelentve, nehogy a Dancing Queent követelő tömegek jelenjenek meg a zenekar koncertjein.
Kik azok a magyar előadók, akiket ma a leginkább jegyeznek külföldön? És a legnagyobb ígéretek?
A leginkább jegyzettek a legnagyobb ígéretek is egyben, mert mindig az a kérdés, hogy ki mit tud kihozni a befutás jelentette lehetőségből, meddig tud eljutni. Az utóbbi években leginkább Lakatos Mónika és a Romengo, a Söndörgő és Lajkó Félix előtt nyíltak meg ajtók. Nagyon komoly helyekre jutottak el és még mindhármuk előtt nagy lehetőségek vannak, ha következetesen járják ezt az utat és kapnak támogatást is hozzá, ha van hátországuk. Mindhárman léptek már fel a Budapest Ritmón, nem is akármilyen programmal: Lakatos Mónika itt adta elő először az oláh cigány hallgatókból összerakott fantasztikus műsorát, amely után meglett zenei szakemberek sírtak egymás vállán. A Söndörgő az Amsterdam Klezmer Banddel, Lajkó Félix pedig a lengyel Volosival mutatta be először a közös műsorát nálunk, és mindkét találkozásnak nagyon sikeres, máig tartó folytatása is lett.
A Muzsikás már túl van azon, hogy jegyzett zenekarnak nevezzük – inkább legenda.
Idén nekik is lesz egy ősbemutatójuk a Budapest Ritmón, a lengyel Muzykancival közös koncertjük. És ma úgy látom, hogy jó pillanatban van a nemzetközi befutáshoz az egyre több külföldi meghívást kapó Cimbaliband, az első lemezét most kiadó, de már több külföldi showcase-re hívott Babra, az idén a WOMEX-re beválogatott Szirtes Edina Mókus, a nagyon tudatosan építkező Guessous Majda Mária, a kuriózumnak számító Zoord, vagy a korábban már komoly sikereket elért Romano Drom, Meszecsinka. Esetleg, ha egyáltalán van ilyen ambíciójuk, az Erdőfű, a Csángálló, a Dalinda, a Parno Graszt. Nem mindenkinek kell feltétlenül nemzetközi karrier, és az nem is esztétikai mérce – van, akinek van ilyen vágya, van, akinek nincs. És persze nem is minden produkció alkalmas rá, nem is csak minőségi okokból, hanem mert nem minden működik jól a szűk kulturális kontextusból kilépve.
Hol van a magyarországi cigányzene helye a roma világzenében? Van annyira ismert, ahogy itthon képzelheti az egyszeri laikus?
Sok hülyeséget gondolnak a cigányzenéről a világban, aminek nyilván az az oka, hogy egy dobozba van belezsúfolva nagyon sok különbözőféle, sokszor csak távolról kapcsolódó hagyomány és irányzat. Egyszerűen zavarbaejtő a rezesbandáktól a flamencóig terjedő sokszínűség. De még a magyar népzenén belüli cigányzenei sokszínűség is az. A magyarországi cigányzenéből az Ando Drom legendájának eredményeként a vokális-ütőhangszeres-gitáros oláh cigány dalok a legismertebbek talán külföldön – a Budapest Ritmo nagy, egyszeri roma gálaműsora is ennek a világnak a nagy hangjait hozza össze egy produkcióra, miközben más fellépők a Barcelona valamikori cigánynegyedében, Gráciában kialakult katalán rumbát vagy a szerb rezes hagyomány színeit hozzák majd a világ cigányságának zenéiből. De ott vannak a világ legjobb cimbalmosai között is magyar romák, ott vannak a romungro bandák, a beás zenekarok – de ebben a komplexitásban külföldön ezt kevesen látják át. Sokaknak azért még ma is a kávéházi cigányzene ugrik be a kifejezésre.
Viszont egyáltalán nem emlegetjük cigányzeneként a kategorizálásban az erdélyi vonós népzenét, a táncházmozgalom forrásvidékét, jóllehet a legnagyobb erdélyi prímások jelentős része Árus Feritől Netin át Csipásig református magyar cigánynak mondta magát, ahogy a ma sztárjai közül Kodoba Florin vagy Dumnezu (Jámbor István) és sokan mások. Ezt a képet a Budapest Ritmón azzal fogjuk tovább bonyolítani, hogy egy a magyar népzenében eredetileg abszolút outsider belga szintó cigány prímás, Tcha Limberger játszik majd kalotaszegi népzenét. Ő azért jött ide, hogy ezt megtanulja, és nagyon szépen sikerült is neki.
De a népzenében nem etnikai, hanem inkább műfaji a kategorizálás logikája és ez jó is így, tehát a táncházi zene még nem lesz automatikusan cigányzene attól, hogy jelentős alakjai közül nagyon sokan történetesen magyar cigányok. Ahogy az egész kifejezésnek sincs sok értelme, mert rengetegféle hagyományos zenéje van a cigányságnak, nem lehet egy szóra leegyszerűsíteni.
Pár év alatt hova jutott a Budapest Ritmo? Mennyire fontos esemény a nemzetközi színtéren?
Szerencsére nagyon gyorsan bekerült az A kategóriás események közé, mert rengeteg időt spóroltunk azzal, hogy a WOMEX tapasztalatával és az abból jövő hírnévvel a hátunk mögött kezdtünk neki. Ma már sok külföldi szakember magától jön, és nem hívni kell őket, ahogy a fellépni akarók elhessegetése, a visszautasító levelek írása is több időt visz el ma már, mint a meghívóleveleké. Fontos volt, hogy elsőként fogtuk össze a Kelet-Európai szereplőket, mert bár azóta sorra indultak hasonló rendezvények a térségben, egyértelműen a Budapest Ritmo a legrangosabb. Nagyon oda is figyelünk arra, hogy ne egy legyünk a sok közül, ne ugyanazok lépjenek fel nálunk, mint egy adott évben mindenhol máshol a világban. Sok energiát fordítunk arra, hogy megkülönböztessük magunkat – ezért vannak mindig ősbemutatók vagy olyan fellépők, akiket más nem tudott megszerezni, vagy ha meg is tudott, nálunk addig nem látott kontextusban jelenik meg. Az is fontos, hogy a szakma olyan neveit hozzuk el, akiket másnak nem sikerül, hogy legyenek a koncertek mellett olyan konferenciatémáink is, amelyeket másoknak nincs kapacitása vagy kapcsolatrendszere megrendezni. Rangot ad, hogy nagyon komoly nevek a zsűritagjaink, hogy olyanok vannak itt, akikkel nem lehet bárhol találkozni. Szakmai rang szerint ma Európában a legfontosabbak közé tartozunk már a világzenében.
Az eddigi tapasztalatok szerint mekkora közönsége van a műfajnak itthon?
Európai mérések alapján azt szokták mondani, hogy a világzene, a klasszikus zene és a dzsessz közönsége nagyjából hasonló méretű, 5 és 10 százalék közötti piacrésszel. Ennél pontosabb számokat nem ismerek a hazai piacról. Azt tudom, hogy én, mint akit ez a zene érdekel a legjobban, keveslem, de csak azért, mert egyszerűen szeretném mindenkinek megmutatni, hogy mit szeretek benne.
Gyermetegen hiszem, hogy aki megtapasztalja, az megszereti.
De azt is tudom közben, hogy mennyire erős élmény tud lenni a személyesség, az intimitás miatt, egy egészen kis koncert, akár csak 50-100 emberrel, ha jó térben történik. Nem minden zene kíván tömegeket. Én megelégszem, ha Budapesten hetente két-három ezer embert el lehet csábítani világzenei, népzenei eseményekre, de a nyári fesztiválszezonon kívül még ehhez sincs elegendő fellépőhely-kapacitás, klub, koncertterem.
A Budapest Ritmóra jegyeket is nyerhetsz, de addig is itt a Weyer Balázs által összeállított playlist a fellépők legjobb számaiból: