Simon Broughton kapta az idei Budapest Ritmo Díjat

// 2018-10-08

Idén harmadjára rendezték meg a Budapest Ritmót, a világzene, azon belül is a kelet-európai zene egyik legjobb értője vitte haza a díjat.

A fenti kép bal oldalán, a 2018-as Budapest Ritmo Díj átvétele közben látható Simon Broughton az egyik meghatározó alakja a világzenei színtérnek. A brit Songlines magazin főszerkesztője munkásságával sokakat inspirált.

Ki ő?

Mélyrehatóan ismeri a közép- és kelet-európai népzenét, a magyarral először a táncházmozgalom kezdetén, 1978-ban találkozott. Ezután kezdett érdeklődni a térség zenéje iránt, kutatómunkája során helyi barátokat szerzett, és megismerkedett a környék népzenéjével.

Olyannira, hogy ő írta a Rough Guide to World Music című könyv Kelet-Európával vonatkozó fejezeteit (is), na meg számos zenei gyűjteményt összerakott a térség népzenéjéből, valamint több dokumentumfilmet is rendezett a magyar zenéről.

“Szinte minden zenéhez ért. Simon tudása és szakmai fegyelmezettsége különleges. Az egészen apró részletekre is kiterjed a figyelme, a zene társadalmi, történelmi és esztétikai kontextusát is érti, a dalszövegek finomságait, a hangszer-különlegességeket is számon tartja. Mindettől lenyűgözőek munkái. Művészi szintre emelte a zene értését.”

– mondta Weyer Balázs, a Budapest Ritmo programigazgatója, akivel egyébként mi is csináltunk egy interjút a világzenéről.

Hallgasd meg itt a Koncertblog összes podcastját!

Címlapkép: Budapest Ritmo / Facebook