A túlélést jelentő deszka – 50 millió forintra mehetnek rá a fellépések nélkül maradt előadók

// 2020-04-11

50 millió forint első körben a súlyos helyzetbe került magyar előadóknak, aztán akár még több is kerülhet a kalapba.

Minden eddiginél nagyobb szabású mentőövet dob a Petőfi Irodalmi Ügynökség, az emberminisztérium Kulturális Államtitkársága és az A38 azoknak az előadóknak, akik koronavírus-járvány miatti intézkedések nyomán elvesztették a megélhetési forrásukat.

A felhívásból kiolvasható, hogy eggyel továbblépnének a mostanra idegesítően unalmassá vált karanténkontenteken, meg koncertismétléseken, és kifejezetten az új és értékes produkciók létrehozására fókuszálnának. Ezzel pedig két legyet csapnának agyon, a bezártságban meg-megkattanó közönség végre friss dolgokat kapna, a művészek meg valami pénzhez és releváns nyilvánossághoz jutnának.

Olyan, max 5 fős előadó-művészeti produkciók jelentkezését várják, akiknek az attrakciója mindenféle vizuális turbó, meg díszlet nélkül érdekes és értékes és izgalmas annyira, hogy 50 percen át lekösse a közönség figyelmét. A pályázók közül kiválasztottak megkapják a teljes szupportot ehhez, a hajó kiemelkedő technikai infrastruktúráját, illetve a hajó és a Petőfi Irodalmi Ügynökség promóciós lehetőségeit, nyilvánosságát.

Ami egyébként egyelőre viszonylag szűkösnek tűnik, legalábbis a felhívás terjesztését illeti. A pályázatról ugyanis nem igazán akaródzik hírt adnia a magyar zenei sajtónak, aminek nyilvánvaló oka az, hogy ki adja a pénzt. (Bár az is lehet, hogy a húsvéti négynapos hosszúhétvége az oka! A felhívás azt ezt megelőző napon jelent meg.) A rendelkezésre álló 50 millió forintot, ami egyébként akár még nőhet is, a Petőfi Irodalmi Ügynökség biztosítja ugyanis, melynek finoman fogalmazva sem túl jó sajtója, se a könnyűzenei, se az egyéb művészeti médiában.

De jelen helyzetben mégsem tűnik annyira célravezetőnek az eltartott kisujj, ha azt nézzük, hogy ennyire konkrét, gyors és hatékonynak tűnő segítséget még senki nem jelentett be, beleértve az állami fenntartású nagy művészeti központokat is. A hajó szakmaisága akár egyfajta garancia is lehet; ezt a “kontrollt” is láthattuk érvényesülni talán az első, botrányos Hajónapló adás után, ami után nemcsak koncepció, hanem a megszólalók penetrációja is jelentősen szelídült.

Ráadásul a matek is elég biztató: ha a teljes eddigi keretet, az 50 milliót elosztjuk a fejenkénti 50 ezer forintos díjazással (ami egyébként persze nem sok pénz, pláne, hogy bruttó), és tudjuk, hogy ez kizárólag gázsira van félretéve, akkor az jön ki, hogy 1000 előadóművész fog lehetőséget kapni. A jelentkezők között előnyben lesznek, akik gyesen/gyeden vannak, meg azok, akik legkevesebb két gyereket nevelnek; azt mondjuk nem értjük, hogy az egygyerekesek miért érnek kevesebbet, de a kormányzati issue-kat ismerve biztos valami központi népesedéspolitikai oka van.

A zenei produkciók jelentkezését a jelentős amerikai karriert csináló blueser, Little G, illetve Dénes Adél, az Anna and the Barbies menedzsere bírálja el, míg az irodalmiakat Szentmártoni János költő. A kiválasztottaknak alapesetben be kell menniük a hajóra, hogy felvegyék az 50 perces műsorukat és a hozzá járó negyedórás interjút, de az A38-asok készek lesznek kiszállni a budapesti agglomerációba is akár. A jelentkezésnek se határideje, se költsége nincsen.

Itt lehet jelentkezni.


A Koncertblog cikkeit a Computer Factory laptopjain készítjük. (x)




A zenész, aki magán segít: