YouTube-kém a Koncertblognál

// 2010-01-25

Egyelőre keressük azt a Koncertblogba épült téglát, aki kijátszotta a YouTube-nak, hogy mennyire felemelő érzés élő előadásokat élőben közvetíteni online eszközökkel. A globális videómegosztó azt tervezi, hogy a jövőben pénzért tesz elérhetővé élő koncerteket, ezt az MTI információi szerint a cannes-i Midem zenei vásáron jelentették be.

A zenei kiadók kétségbeesett rúgkapálása mellett tehát lassan globálisan is kezd formálódni a zene terjedésének következő korszakát kihasználó üzleti modell, amelyben a hanganyagokért kizsarolt bevétel helyét a koncertek egyre szélesebb körű terjesztéséből befolyt díjak veszik át.

Alica Keys tavaly decemberi koncertje még ingyenes volt a YouTube-on

 

Mint Patrick Walker, a YouTube európai partnerekért felelős igazgatója elmondta, ez nem jelenti azt, hogy a fizetős tartalmakkal a lemezcégek bevételeit csapolnák meg, sőt, a promóció részeként még jót is tesznek nekik. Ez egyelőre hihetőnek tűnik, de ha arra gondolunk, hogy a riadt kiadók még mindig az offline világra koncentrálnak, a YouTube lépése inkább tűnik koporsószög-beverésnek, mint haveri pacsinak.

Persze ez minket cseppet sem zavar, sőt úgy döntöttünk, egyelőre békén hagyjuk a YouTube-ot, és nem pereljük le róluk az utolsó szerverüket is a streamelés ilyesfajta lenyúlása miatt. De a téglát azért példásan büntetjük majd, természetesen élőben.

Címkék: , ,