Visszajár-e mindenképp a belépő ára – jogászkodáson is múlhat a szervezők sorsa

// 2020-04-15

Ma délelőtt nyílt levél kezdett körözni a Facebookon 32 hazai klub, szervező és fesztivál aláírásával, azt a nehéz helyzetet megvilágítandó, amibe a társadalmi távolságtartás stratégiája nyomán kerültek.

Részletesen elmagyarázzák, miért nem jár automatikusan vissza koronavírus-járvány miatt törölt belépők ára. A jogalap, bár ezt így nem írják le a közleményben, a vis maior, vagyis olyan előre nem látható esemény, ami a szervező “ellenőrzési hatályán kívül esik”, tehát nincs ráhatása.

Ahogy nyilván egy koncert/fesztivál/partyszervezőnek sincs ráhatása egy világjárványra. Ráadásul a magyar Polgári Törvénykönyv nem definiálja a vis maiort, de ha a felek közötti szerződésben definálják, egy efféle pandémiára vonatkoztatva is, akkor azt a bíróság elfogadja.

Ugyanakkor egy idén, vagy még inkább a koronavírus-járvány súlyosabb következményeinek bekövetkezte után kötött szerződés, esetünkben jegyvásárlásra (ami teljesértékű szerződésnek számít), úgy tűnik, simán rámondhatja a bíróság, hogy ez már a szervező “ellenőrzési hatálya alá esett”. Vagyis e szerint az értelmezés szerint, amint mondjuk, például lezárták a kínai Vuhant, ahonnan a járvány elkezdett terjedni, és hamar egyre több helyen a világban felütötte a fejét, a szervezőnek tudnia kellett volna, hogy ebből akkora balhé lesz, hogy nem fogja tudni megrendezni a rendezvényét, tehát már ekkor azonnal le kellett volna zárnia a jegyértékesítést. Így az ezután eladott jegyek árát vissza kellene fizetni. Erről a lehetséges értelmezésről például itt lehet jogi szakvéleményt olvasni, de nem hivatalos állásfoglalást olvasni.

A magyar legfelsőbb bíróság, a Kúria a mai napig nem adott ki ilyesmit a jelen járványhelyzeti vis maiorra vonatkozóan. Oldalukon (miután nagynehezen sikerült megtalálni a keresés funkciót) egy dátum nélküli bejegyzést találtunk csak (vagyis nem tudhatjuk, mikor adták, az is lehet, hogy már a járványkitörés után, bár nincs benne semmi erre utaló), ami szintén nem föltétlen a legmegnyugtatóbb a rendezvényszervezőknek, így végződik:

Önmagában az, hogy a szerződést megszegő fél az adott körülményt nem képes befolyásolni, illetve nem képes arra hatást gyakorolni, nem eredményezi azt, hogy a körülményt ellenőrzési körön kívül esőnek kell tekinteni. Ebből következően ellenőrzési körbe eső lehet az olyan „belső” objektív körülmény is, amely a szerződésszegő által nem volt befolyásolható, és amely a gondos ellenőrzéssel sem volt elhárítható.

De bízzunk benne, hogy nem fog senki ilyen rosszhiszemű és rosszindulatú pert indítani az így is pengeélen táncoló szervezők egyike ellen sem. Érdemesnek tartották kiadni ezt a közleményt, világosan, nyíltan kommunikálva magyarázzák el benne, hogy miért és hogyan nyírná ki őket végleg, ha mindenképpen minden jegy árát vissza kellene fizetniük:

A kialakult járványhelyzet mindannyiunkat sok, eddig ismeretlen kihívás elé állított, ezért sajnos a megszokottól eltérő megoldásokban kell gondolkodnunk nekünk is. Tudjuk, hogy békeidőben programlemondás esetén a jegyárakat automatikusan vissza szokás téríteni, de jelen helyzetben ezt sokan nem tehetjük meg, mert ez azonnali csődhelyzetet eredményezne. Szeretnénk elmondani, mi zajlik a kulisszák mögött, és milyen gazdasági megfontolások állnak az esetenként eltérő döntéseink hátterében. Legyen szó akár klubról, akár fesztiválról valamennyien az év 365 napján állandó stábbal azon dolgozunk,
hogy minél magasabb színvonalú szórakozást nyújtsunk Nektek. Mindig innovatív megoldásokra törekszünk, ennek érdekében évről évre rengeteg új és sokszor költséges beruházást indítunk. Mindannyiunk elsődleges bevételi forrása a jegybevétel, ezt egészíti ki a vendéglátás és a szponzorációs támogatás. Ezek adják ki azt az összeget, amelyből finanszírozni tudunk mindent: állandó stábunk munkabérét és járulékait, a terület- vagy helyiségbérleti díjakat, karbantartást, az előadói tiszteletdíjat/előleget, közműszámlákat, hang- és színpadtechnikai költségeket, kommunikációs felületek vásárlását, adókat és még sorolhatnánk. Ez azt jelenti, hogy a költségek egy komoly részét akkor is ki kell fizetnünk, ha egy-egy rendezvény nem valósul meg, és emiatt nem jutunk bevételhez. A jelenlegi helyzet hosszútávú hatásait még mi magunk sem tudjuk pontosan felmérni és számunkra most valóban a fennmaradás a tét. Ahhoz, hogy a következő bizonytalan hónapokban is legalább minimális fizetést tudjunk biztosítani a dolgozóinknak – itt olyan szakemberekről van szó, akiknek a tudása nélkül képtelenek lennénk a járvány után magas színvonalú rendezvényeket szervezni -, amíg újra koncerteket tudunk tartani, a bevett szokásoktól eltérően kell eljárnunk. A helyzetet minden fesztivál, klub, szervező a saját gazdasági helyzetét felmérve próbálja kezelni, éppen ezért ezek a megoldások eltérőek lehetnek (például támogatói jegyek kibocsátása; utalványrendszer; halasztás esetén a jegyek automatikus érvényesítése a pótdátumra stb.). Ebben a levélben a bizalmatokat és
megértéseteket szeretnénk kérni: azt, hogy ne feltételezzetek semmilyen rossz szándékot döntéseink mögött. Kizárólag a támogatásotokkal tudunk a járvány után is sokszínű és minőségi élőzenei eseményeket szervezni. Hiszen mindannyian azért küzdünk, hogy amint helyreáll a rend, újból azt tehessük, amit a legjobban szeretünk: önfeledt szórakozást biztosíthassunk számotokra. Előttünk ez a kép lebeg, ez az, ami nap mint nap erőt ad nekünk, és a támogatásotokért cserébe ígérjük, még nagyobb lelkesedéssel és szenvedéllyel vetjük bele magunkat a munkába.

Aláíró helyek, szervezők, cégek:

A38, Alterába Fesztivál, Bánkitó Fesztivál, Budapest Park, Campus Fesztivál, Dürer Kert, Famous Management, Fekete Zaj, Fezen Fesztivál, Fezen Klub, Getcloser Concerts, Hall (Debrecen), Helynekem, Instant-Fogas Komplexum, Kolorádó Fesztivál, Lärm, Livesound, Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferenciaközpont, Nagyerdei Víztorony, New Beat, Petőfi Kultúrtanszék, Plázs (Siófok), Pontoon, Raqpart, Rock Cafe (Hajdúszoboszló), Szenes Klub, Szegedi Ifjúsági Napok, Tixa, Toldi Klub, Total Dance Festival, Trafo Club (Gödöllő), Trip hajó


A Koncertblog cikkeit a Computer Factory laptopjain készítjük. (x)




És ennél még pesszimistább forgatókönyvet is olvastunk hiteles forrásból, de azt már nem merjük megírni…