„Van egy szoba idebent, amiből kipakoltak mindent” – megmutatja a Semmit az Elefánt

// 2024-06-04

Új albumukat viszik a Parkba Szendrői Csabáék június 7-én pénteken.

Az Elefánt májusban megjelent új nagylemeze, a Semmi minden konvenciótól mentes, hozza az eddig is jellemző, változatos, klasszikusan elefántos műfaji behatásokat és stílusjegyeket (elektronikus zene, alterrock), de felbukkannak rajta a klasszikus és népzenei, illetve metálos jegyek is. Mindez így káoszosnak és rendszertelennek tűnhet, de inkább eklektikus, dinamikus, színes – és meglepően koherens lett az eredmény.

Szövegvilágát a bűntudat, a tudatalattiból előtörő elfojtott érzések, a düh, az olykor igen nehéz bocsánatkérés, őszinte és lecsupaszított vallomások, sokszor megfogalmazhatatlannak és megfoghatatlannak tűnő, egzisztenciális gondolatok/igazságok artikulálása jellemzi.

Az Elefántnál ezek – Szendrői Csaba frontember „saját jogú” költészetében olykor közhelyesnek, banálisnak ható frázisok és megoldások – abszolút megállnak, főleg a föntebb írt lélekállapotok hétköznapi szituációkban való megjelenésének hiperrealisztikus leírásánál. Szendrői maga így beszélt erről, némileg árnyalva ezt a képet:

Kevésbe a hétköznapok, és sokkal inkább az egzisztenciális jellegű kérdésekkel foglalkozunk, annak filozófiai értelmében. Ilyen például a halál vagy a semmi – én szeretem körbejárni ezeket a témákat, és van ezzel kapcsolatban mondanivalóm is. Mi nem arról mesélünk, hogy mi történik velünk vagy körülöttünk, sokkal inkább arról, mi zajlik le a fejünkben.

A Semmi az Elefánt előző két lemezével, a Mindennel és az Ellel alkot gondolati egységet és világot. A Semmi és a Minden egymás komplementerei is. Sok a visszautalás és a kikacsintás, ilyen például a Nincs harag és a Van harag, illetve a Kösz és a Bocs dalok mint ellentétpárok.

Az egész lemez koncepcióját végigkíséri ez a kétpólusosság, de szeretnénk, ha az erre fogékony közönségünk magának fedezné fel a kapcsolódási pontokat.

Tavaly a teltházas parkos koncertjükkel egy korszakot zárt le a banda és új időszámításukat is ugyanitt fogják megkezdeni most pénteken.

Nincs fizika, nincs idő – igazából nincs semmi sem, csak én vagyok és Te, lendülünk a semmiben.

Kapunyitás szokásosan este 6-kor, majd 7 körül kezd az előzenekar 6363, melyet 8 után nem sokkal követ az Elefánt. Normál, küzdőtéri jegyek 8000 forintért kaphatók a koncertestére, míg a teraszos helyekre 12 ezresekkel lehet bejutni.