Trentemøller: “Nem akarok túl sötét lenni”

Szerdán a dugig megtelt Akvárium-Nagyhallban a Skalar Music és a Recorder szervezésében Trentemøller liveactje töltötte be az estét. A koncert előtt sikerült elkapnunk interjúra Anders Trentemøllert, aki nem azért ír sokszor borongós dalokat, mert szar-az-élet, hanem mert ez érdekesebb, mint a happy-go-lucky, és aki nem neked, hanem magának zenél, és akinek – másokkal ellentétben – nincsenek averziói, hogy Oroszországban zenéljen.

A legtöbb számodban érezhető elidegenedés és magány érzése a magánéletedből jön, vagy ez egy skandináv specialitás?
– Nos, az életben egyáltalán nem érzem magányosnak magam, de ez talán azért van, mert lehetőségem van egy kreatív csatornán kifejezni az érzéseimet. A zene a legnagyobb szenvedélyem, és ezen keresztül tudom tolmácsolni, mit érzek. Ezért gyakran lesz a zeném sötét és melankolikus, de ugyanakkor itt találom a legérdekesebb érzéseket is, mert nagyszerű tud lenni egy vidám happy-go-lucky dal, viszont nincs benne számomra semmi izgalmas. De nem akarok túl sötét és klausztrofóbiás se lenni, ezért szeretem olyan elemekkel kiegészíteni a dalokat, melyek a fényt és a reményt jelentik. Mert például a Gravity a Lostról is ilyen, borongós, de ugyanakkor felemelő egyben. Ha túl komorra sikerül, az nem jó, ezért arra törekszem, hogy megtaláljam az arany középutat.

Igen, sok számodban nagyon átjön ez a felemelő pozitív energia.
– Pontosan. És ez az, amit az emberek láthatnak, ha megnéznek bennünket élőben. Másrészt nem lenne lehetséges, hogy én játsszak minden hangszeren, és nem mellesleg felnézek ezekre az emberekre, és nagyon szeretem, amit a saját zenekaraikban is csinálnak.

Mi volt a legnehezebb része, hogy a számaid koncerten alkalmazd?
– Nem volt igazán nehéz, mivel mielőtt belefolytam volna az elektronikus zenébe, több együttesben is játszottam, így tudok dobolni, és meg tudom mondani a gitárosnak, hogy ezt így játszd, ne úgy. Szóval, ez nagy segítség volt, viszont közben bátorítom őket, hogy ők is járuljanak hozzá a produkcióhoz az ötleteikkel, visszajelzésükkel. Teljesen nyitott vagyok, ha a gitárosom új riffje jobb, mint az enyém, akkor azt fogjuk használni. De legnagyobb kihívás az volt, amikor Marie Fiskerre kellett szabni a számokat, mert a Loston öt különböző énekessel dolgoztam, és képtelenség mindenkit elhívni egy túrnéra. Ezért azt vártam el Marie-től, hogy fogja azt a négy-öt számot, amit nem ő énekel, és tegye őket magáévá. Nem akartam, hogy csak lemásolja, amit a többi énekes csinált, hanem csinálja meg a saját verzióját a számokból. És végül nagyszerű munkát végzett, bár a végén lett két szám, ami nem működött. Egyszerűen túl nehéz volt Marie-nak elmerülni a vokálban, mert az ő hangja teljesen más, mint az albumon találhatóak. 

Először zongorázni tanultál meg, ugye?
– Igen, és dobolni. Amióta csak az eszemet tudom, folyton dobkészleteket építettem a szüleim konyhai eszközeiből, és játszottam, amit a rádióban hallottam. Majd a szüleim vettek egy zongorát, így azon kezdtem el játszani, amit a rádióban hallottam. Tulajdonképp elég jó voltam ebben. Majd amikor tizenkettő körül voltam, pár barátommal megalapítottam az első együttesem. Rockot játszottunk: Rolling Stones-t, The Beatles-t, Pink Floydot, és hasonlókat. Majd tizenhat éves korom körül kezdtem saját számokat szerezni.

Ekkortájt kezdtél Joy Division-t és New Order-t hallgatni?
– Nem, ekkor még inkább britpopot, indie-t és egyéb gitárrockot hallgattam, csak később, huszonöt évesen fedeztem föl őket, amikor belefolytam az elektronikába, akkor jött, a Kraftwerk, a New Order és vele a Joy Division is. Az elektronikus korszakommal nagyon más időszak jött el az életemben, végre egyedül is meg tudtam minden sávot oldani. De hamarosan elegem lett belőle, és most inkább visszatértem a gyökereimhez, oly módon, hogy most mindkét világ legjobb részét próbálom megfogni. Valamit, ami egyben analóg, de mégis digitális alapokon nyugszik.

Marie a koncert után munkatársainkkal közös fotót kért (sajnos csak mobil volt nálunk)

Nagyon tiszteljük benned, hogy nem igazán érdekel, ki mit vár el tőled. Voltak emiatt kellemetlenségeid?
– Hogyne. Rendszeresen szembesülök kritikákkal a Facebookomon, hogy miért nem tudok olyan zenét csinálni, mint tíz éve stb. Tudom, hogy nem fog mindenkinek tetszeni, amit csinálok, de én elsősorban magamnak írom a számaim. Persze örülök, ha az embereknek tetszik a zeném, és megveszik a lemezeim, eljönnek a koncertekre, de a zene nekem egyfajta terápia, így a művészi szabadság kiemelten fontos számomra. Nem akarom, hogy egy marketinges fickó, vagy valami menedzser megmondja nekem, hogy játszd ezt, mert most ez a menő. Ettől viszont nehéz számomra előállni a zenémmel, mert van például több rádióállomás, melyek nem játsszák a zeném, mert túl hosszúak a számok. Az emberek pedig gyakran össze vannak zavarodva, hogy ez akkor elektronikus zene, de mégis gitár is van benne. 

Nagy visszhangja volt nemrég, hogy bizonyos előadók feketelistára tettek bizonyos országokat a politikai nézeteik miatt. Te fellépnél olyan országban, ahol nyílt diktatúra van, vagy emberiség elleni bűnöket követnek el?
– Hát, ez attól függ. Épp most fogunk Oroszországban fellépni pár nap múlva, és hallani híreket, hogy borzasztó személyiségi jogi bűncselekményeket követnek el a homoszexuálisokkal szemben. Persze közben tudom, nem mindenki gondolkodik ilyen extrémen ezekről a dolgokról. És persze nekem nem kell egyetérteni egy ország politikai nézeteivel, csak azért, mert ott van egy koncertem, én egy zenész vagyok, aki a saját érzéseit fejezi ki a zenéjén keresztül, és nem akarja megmondani az embereknek, mit tegyenek, vagy gondoljanak. A koncertjeimre szívesen látok bárkit, nem érdekel, kinek mi a vallási hovatartozása vagy szexuális orientáltsága. És a szólásszabadságot is nagyon fontos dolognak tartom, mivel én Dániából származom, és Dánia egy demokratikus ország.

Még több party és bővebb információ a Koncertblogon! Lájkold Facebook-oldalunkat!, hogy részt vehess a party- és koncertbelépő-, illetve egyéb nyereményjátékainkon!