Közösen szülinapozik Talamasca és az Y-Production

// 2021-08-16

A goalegenda és az egyik legrégebb óta működő magyar szervezőcsapat közös szülinapi goapáréja az augusztus 20-i hosszúhétvége első estéjén lesz.

A francia Talamasca igazi veteránnak számít a psy-szakmában, a fullon egyik úttörőjeként az egyik legnagyobb élő legenda, aki még ma is igen aktívan alkot és játszik. Legutóbbi, tizenötödik, egyébként chillout-albuma is épp idén jött ki, beszédes, sőt mondhatni, igazi goás címmel: Music for Traveling. Az pedig egészen parádés egybeesés, hogy épp azon a napon született, amikor az Y-Productiont megalapították – kíváncsiak lennénk, hány éve próbálják már ezt így összeszervezni, hogy pont tudjon jönni a szülinapi bulira.

A mostani buli helyszíne az ünnepelt szervezőcsapat saját helye, a BPM Factory, mely jelentős update-et kapott a legutóbbi, igazából még a nyitás előtti esemény óta. Lettek például konténeres vizesblokkok, a tánctér pedig új talpazatot kapott, az ígéret szerint így már nem lesz por. Mindezek mellett az egész nagyobb is lett.

A műsor már este fél 9-kor komoly produkcióval indul, a pszichedelikus tánczenét élőben és igen szuggesztíven nyomó Takkra koncertjével. Őt a szervező Y-Production tagja, Snag követi fél 12-ig, amikor is jön a vezetője, Hruscsov. Ő vezeti föl Talamascát, aki éjjel 1 és 3 között adja alánk vadlovat. Levezetéséről a két Y-os (3-tól Toge, hajnal fél 5-től Psyletzky) gondoskodik, majd az egészet a Dance Moment-es Tárák zárja reggel 6-kor kezdődő szettjével.

A hangrendszer Void lesz, a dekort a Zumart készíti, és – update! – két nappal buli előtt kiderült, hogy lesz fényfestés, mégis tud jönni a Night Projection csapata. Ebből az alkalomból és a nagy érdeklődésre tekintettel – update2! – újabb elővételes, 4000 forintos jegyek kerültek a jegyvásárlós oldalra, amiből mikor legutóbb, szerda délután 3 körül ránéztünk, még lehetett vásárolni. De még jobban jár, aki velünk játszik!

Párosjegyet nyertek

Minek neveztük az Y-Productiont legutóbbi goaparty-ajánlónkban? (Segítség a cikk elején, a helyes válasz: Az egyik legrégebben aktív és legfontosabb goaparty-szervező csapat.)

A megfejtéseket augusztus 19-én, délután 5-ig vártuk a jatek@koncertblog.hu címre, a Talamasca tárggyal. A helyes megfejtést küldők közül két nyertest választottunk: Márkus Istvánt és Szeidl Bettit, akik másodmagukkal ingyen mehetnek az aznap esti Talamasca & Y-Production Birthday Partyra, a csepeli BPM Factoryba. A nyerteseket e-mailben értesítettük, egyben tudattuk velük a partyba bejutás módját.


A Koncertblognak a Pénzszerészek spórolnak. (x)




Legutóbbi koncertriportunk: