Megújulás a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Az idén 88. születésnapját ünneplő Dóm téri játszóhely mellett új színházat nyit a Szegedi Szabadtéri Játékok – többéves rekonstrukciót követően megnyílik az Újszegedi Színpad is. Így a 4000 fős Dóm tér mellett egy újabb igen nagy befogadóképességű, 1200 fős nézőtér áll rendelkezésre esténként a Játékokra.

Az együttlét öröme – interjú Vári Bertalannal, a Tértánckoncert koreográfusával

Június tizennyolcadikán a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) foglalja el a Hősök terét Tértánckoncertjével, ahol este héttől kétszázötven gyermek nagyszabású táncprodukciójára játsszák el Mendelssohn Szentivánéji álom darabjának tételeit. A hatalmas produkcióra február óta készülnek a táncos résztvevők, akik alapvetően nem profi táncosok. A BFZ vezetője, a világhírű karmester Fischer Iván toleranciát, együttélés, befogadást és elfogadást hirdető eseményének…

Continue reading

Mocskos idők, mocskos szájak – megvan az Európa Kiadó párosjegynyertese

Fél évvel legutóbbi fővárosi koncertje után látható ismét budapesti színpadon péntek este a legendás állandó jelzőt viselő Európa Kiadó zenekar a Millenáris-Teátrumban. A programban nem-egy-nem-két figyelemreméltó extra is van, például hogy bemutatkozik egy új zenész is, hogy az este slampoetryval kezdődik, hogy az egyik vendég Krasznai Tünde, akit az X-Faktorból ismert meg az ország. Nyertes a cikk…

Continue reading

Azt mondtad, hogy ez az élet – párosjegyet nyertek Dés László születésnapi nagykoncertjére

Dés László hatvanéves – dallamait az elmúlt két-három évtizedben egy ország dúdolta, énekelte, mélabúsan vagy épp lelkesedve, egy országnak másztak a fülébe örökzöldjei. Film- és popzenéi, musicaljei kitörölhetetlen lenyomatai a rendszerváltó Magyarország hangulatainak. Születésnapja alkalmából most szombaton Nagy utazás címmel ad nagykoncertet az Arénában. Megvannak a párosjegynyertesek. Szerelem első vérig, Nagy utazás, Trio Stendhal, Jazz+Az,…

Continue reading

Karácsonyi mesebalett szerte az országban – jegyet nyertek a Kiev City Ballet Diótörőjére

Nincs karácsony Diótörő nélkül, nem múlik el úgy ünnep, hogy ne hallanánk a tévéből, rádióból, boltokban szóló dalok között. Idén a híres Kiev City Ballet hozza el Magyarországra a varázslatos karácsonyi mesebalettet – tizenhárom előadással bejárják az országot az ünnepek alatt a Concert Europe szervezésében. A karácsonyi budapesti előadásra pedig jegyet lehetett nyerni a Koncertblogon.…

Continue reading