
Uncanny Valley fesztivál: a sötétség völgyének árnyalatai
Június 15. és 17 között először rendezik meg az Uncanny Valley darkpsy- és darktechno-fesztivált Szob mellett. Megvannak a jegynyertesek.
A Budapest in the Dark csapatától, akik nem mellesleg új heti sorozatukkal nemrég debütáltak, megszokhattuk, hogy minden partyjukra valami egyedi komolysággal készülnek. A Müszi bezárását követően új otthont kellett keresniük, és egyelőre úgy tűnik, hogy ez az óbudai Supersonic lesz. Következő bulijukon ezúttal is itt várják a nem szokványos elektronikus tánczene iránt fogékony, nyitott füllel…
Augusztus 12-én, szombaton, azaz 13-án, vasárnap éjjel háromtól ismét Kollektiv Turmstrasse (KT) élőzik Budapesten; a nálunk (is) nagyon népszerű duó most a huszonöt éves Sziget Fesztiválon nyújtanak gyógykezelést a Hajógyári-szigeten a nonsztop bulizásban megfáradt révereknek egy különleges helyszínen: a Colosseumban. Ebből az alkalomból kértük a Budapest in the Dark partysorozat atyját, dj Seldont, a KT legjobb hazai…
A februári belga headlineres buli és a márciusi Rezidensest igazolta, hogy Budapestnek szüksége van még több sötétségre. A Budapest in the Dark pedig veszi a lapot, így márciusban rátesznek egy lapáttal: március 17-én, pénteken három külföldi vendég segítségével veszik be a Supersonic Technikumot egy nagyszabású kéttermes bulin, melyen zenei vezetőnk, Dr. Zoidberg is játszik. Így…
A februári belga headlineres buli igazolta, hogy Budapestnek szüksége van még több sötétségre. A Budapest in the Dark pedig veszi a lapot, így márciusban két bulival ünnepli a legundergroundabb sötét technó térnyerését. Szombaton a brand aktuális rezidensei engedik hosszú gyeplőre a Müsziben, március 17-én pedig három külföldi vendég segítségével veszi be a Supersonic Technikumot egy…
A budapesti technoélet legkifinomultabb zenékkel operáló sorozata, a Budapest in the Dark gyönyörűen fejlődik, egyre többen találják meg maguknak a sötétebb, hipnotikusabb hangzást, a bulik látogatottsága exponenciálisan nő, ami egyértelműen bizonyítja: van igény az underground-technóra Budapesten. Február 18-án, szombaton farsangi bulit tart a BitD, március 11-én rezidensestet (mindkettőt a Müsziben), majd március 17-én szintet lépnek, és a…
A Seldon által igazgatott Budapest in the Dark sorozat decemberi installációja ismét ínyencfalatként fog a szánkban – és fülünkben/lábunkban – elolvadni, és még karácsonyi piacos forralt bor sem kell hozzá. Andrea Giuliani és Luca Rossetti hibrid-live-szettje olyat tartogat, amit nehéz szavakkal leírni, Hochweiss pedig a sógorokat képviseli a maga különc technójával. Mikor lesz, hogy…
Budapesten számos előremutató, múltba révedő és helyben topogó elektronikus zenei kezdeményezés is fut – a Budapest in the Dark e három idődimenziót nézve úgy előremutató, hogy a múltba is réved azzal, hogy a partykultúra és a elektronikus zene fejlődésének hajnalának hangulatát és teremtő erejét építi újra. Novemberi estjükön a sorozat atyja, Seldon ünnepli a születésnapját…