Hologramok között a sógoroknál

Bécsről mindenkinek a Mariahilfer jut eszébe, legalábbis azoknak, akik a Moszkva téren nőttek föl. Viszonyítási pont a Nyugathoz, főleg abban az időben, ahogy a budapesti fiatalság mérte magát a nagy Nyugathoz és a Gorenjékhez. Gondoltuk tehát, hogy hazai pszichedelikus rendezvények kereteit túllépve most a sógorok fővárosába látogatunk, csekkolni az ottani kínálatot. Ehhez az itthonihoz hasonló…

Continue reading

A kívülálló nem-rocksztár – nyerj jegyet Chris Reára!

Chris Rea Road Songs For Lovers című új albumával tér vissza idén ősszel Budapestre Stinghez hasonlóan öt év után. A november 6-i koncerten rockballadákkal andalít majd fősodortól magát általában távoltartó világsztár. Nyerj jegyet rá! Mikor lesz, hogy lesz? November hatodikán, az őszi szünet utáni első estén, ami ráadásul hétfő ad ismét koncertet a magyar közönségnek…

Continue reading

Nők a pult mögött – ezek voltak a legmenőbb breakek tavaly

Két törtütemű műfaj, a drum’n’bass és a hiphop után következzenek a breakbeat/bassmusic tavalyi legjobbjai, a Budapesten élő, észt őstehetség producer, Miss Mants szelekciójában. A Fatboy Slim-remixes indítás után föltűnik a műfaj aktuálisan egyik, ha nem a legnagyobb sztárja, Krafty Kuts, de került az anyagba a magyar párostól, Beatman&Ludmillától is egy szám, és hogy tovább fokozzuk…

Continue reading

Nincs mit cifrázni – a drum’n’bass legjava 2015-ben dj Ren és a Koncertblog szerint

A decemberi két podcastunk, a Dr. Zoidberg készítette blaszfémiás és a dj Minich mixelte szilveszteri bulizós után megkezdjük év eleji nagy menetelésünket: a tervek szerint február végéig nem kevesebb, mint nyolc zenei irányzat (sorrendben: drum’n’bass, metál, technó, hiphop/rap, crossover, break, house, psytrance) legjobb 2015-ös zenéit rakjuk össze egy-egy spéci mixben/podcastben, külön erre az alkalomra készített artworkkel,…

Continue reading

Érzéki monotonitás – szilveszterezz a Koncertblog adekvátan bulizós podcastjával!

Második podcastunkban elektronikusra és – tekintettel a szilveszterre – igazán bulisra vettük a figurát. A belvárosi és bulinegyedi klubok (például 4Bro Downtown, Telep, Toldi, Lärm) felkent táncoltatóját, a virtigli négynegyedes és bakelitmániás dj Minichet (korábban René Mascarpone) hívtuk meg, hogy rakja össze, mire ugráljanak begerjedve az olvasóink. Középtempós, alapvető négynegyedezettsége ellenére igen változatos program született, melyet innentől…

Continue reading

Nincsenek címkék – párosjegyet nyertek a No Label Nightra, az A38-ra!

Szerdán este az A38-on ismét összeáll a korábban már zajos sikert arató zenekartrió, a Grabanc (a Koncertblog egyik kedvenc és “partnerzenekara”), a String Theory és a Tegnapután. A No Label Night egyben a legbulisabb zenét játszó Grabanc alapító frontemberének, Ihász Péter aka Ihinek is a búcsúkoncertje, aki ezen az estén adja át stafétát utódjának, Bíró…

Continue reading

Bohócok! Porondra! – sorsoltunk a cirkuszfesztiválra!

Csak egy kérdésre vártuk a választ, és ha te voltál a szerencsés, nyertél egy jegyet a 9. Nemzetközi Cirkuszfesztiválra a Városligetbe, a Fővárosi Nagycirkuszba. Megtörtént a sorsolás, részletek a poszt végén. A pletykák szerint cirkuszigazgatók szállták meg a Budapestet. Persze most mindenki lecsaphatja a magas labdát, hogy végre feltűnt valakinek, hogy mennyi bohóc van itt – és…

Continue reading