Airtist új dorombossal a Sziget előtt: “A közönség delejez minket”

A kizárólag organikus ütemekkel dolgozó, bravúros Airtist zenekar a nyáron lecserélte alapító frontemberét, Szilágyi Áront a Grabanc együttes dorombosára, Gimesi Szabolcsra. Az új tag egyértelműen komoly lendületet vitt a magyar-német, Gimesi mellett a bécsi Markus Meuer, illetve “Döme” alkotta csapatba, ami határozottan érezhető volt már júniusi Tilos-maratonos koncertjükön is. Következő fellépésük a Szigeten lesz, mégpedig 14-én,…

Continue reading

Savage az ördög – interjú a nagy mészárossal

Savage a magyar keményvonalas, durva törtek és mindenféle hardcore-ok legfőbb képviselője, és nem mellesleg a magyar gamer-kultúráról szóló Vakondok filmsorozat egyik szereplője és készítője. De sokakhoz hasonlóan ő sem hazai pályán játszik, nem arra gyúr, hanem évek óta és egyre inkább határainkon túl tör komolyabb babérokra. A műfaj első számú licenc-partysorozatát, a Therapy Sessionst is…

Continue reading

Nézz be Africa Bambaataa fejébe – megvannak a jegynyertesek

A Dürer-kertben zenetörténelmi esemény lesz február nyolcadikán, vasárnap: Dj Shadow és Cut Chemist Africa Bambaataa egyedülálló, negyvenezer darabból álló bakelitgyűjteményéből mazsolázott, és rakott össze szettet, amit most Magyarországra is elhoznak. Ebből az apropóból sikerült elérnünk a Renegades of Rhythm turné franciaországi állomásán pecózó Lucas McFadden aka Cut Chemistet. Az interjú végén játék ingyenbelépőkért, nyertesekkel. Valószínűleg a…

Continue reading

“Budapest? Hogy a viharba ne?” – interjú az Infected Mushrommal

Tavalyi és tavalyelőtti koncertje után ismét Budapesten, a Parkban játszott az izraeli psytrance-banda (vagy inkább goapopos), az Infected Mushroom. A koncert után kaptuk el, előre egyeztetett időpontban a frontember Amit Duvdevanit, aki nagy kedvvel és érdeklődéssel adott interjút (bár kevéssé volt interjúképes állapotban). Balra a riporterünk, jobbra Amit lelkesedik Az idei fellépésüket a két alapító…

Continue reading

Elborzaszt és lenyűgöz – páros vipjegyet nyertek Infected Mushroomra

2010, ’12 és ’13 után idén sem hagyja ki a mainstream pszichedelikus trance legnagyobb sztárja, az Infected Mushroom Budapestet, és az elmúlt két évhez hasonlóan ismét a Parkban adnak pénteken – végre oldschool-koncertet. Páros vipjegynyertesek a cikk végén. Bőrcipőhöz fehér zokni! Az Infected Mushroomról (Amit Duvdevani, Erez Aizen) nagyjából minden goás a világon ugyanazt gondolja: legnagyobbak…

Continue reading

A Sorozatgyilkosok vérengzése a Parkban – vipjegyet nyertek Xzibitre, B-Realre és Demrickre!

Vasárnap is folytódik a Budapest Park parádás nyárzáró szériája, ezúttal egy súlyos rapkoncerttel. A The Serial Killers igazi amerikai hiphop/rap-szupergrup, Xzibittel és a Cypress Hill-es B-Reallel, akikkel ráadásul a pofátlanul fiatal Demrick érkezik. Megvannak a nyertesek. Xzibit & Demrick & B-Real Alvin Nathanial Joiner – gondoltad volna, hogy így hívják Mr. Xzibitet? A detroiti rapsztár,…

Continue reading

Agyonlőtték Cunninghamet

Agyonlőtték a Tennessee állambeli Memphisben Jerry Lee Lewis kísérőzenekarának korábbi tagját, BB Cunningham Jr.-t. A rendőrség közleménye szerint a hetvenéves zenész biztonsági őrként is dolgozott, és egy szomszédos épületben történt lövöldözésnek nézett utána, de sajnos ez lett az utolsó útja. Mikor a rendőrség a helyszínre érkezet, Cunningham mellett egy eddig azonosítatlan, tizenhat éves, szintén halott fiút találtak. A…

Continue reading