Duplázik Kern András a Kongresszusiban – nyerj jegyet a Lövölde térre!

A Kossuth-díjas színművésznek negyedszázada jelent meg az első lemeze, rajta az azóta legendássá vált Lövölde tér című dallal. A méltán népszerű albumon kívül több lemez is fűződik Kern András nevéhez, a legutolsó 2010-ben jelent meg Semmi baj címmel. Most összeszokott zenészcsapatával és vendégeivel tér vissza a Kongresszusi Központba. Nyerj jegyet! Április 9-én, a nagy sikerre…

Continue reading

Mindörökké ohm

A Goa.hu, az Y-Production és a Psybaba novemberben sem hagy minket unalomba süppedni, és bár az idő egyre cudarabb, azért megint sikerült elérni, hogy a lineup láttán bekönnyezen a szemünk. Az októberi, egészen frenetikus, “forradalmi” Etnica-buli után ezúttal is legendákat léptetnek föl, november 19-én, szombaton, az immár tizenhat éves (!!) Forever Psychedelicen: köztük is a legnagyobb Tristan, aki egyedül és…

Continue reading

Módfelett táncolható gyönyör, mondtuk a nagyinak – húszéves az Anima Hungarian Astronautja

Inkább ihlette a csillagtalan setét éjjel az Anima Sound System (ASS) Hungarian Astronaut című albumát 1996-ban, mint Farkas Berci, így aligha lesz ott a bajszos űrhajós a megjelenés huszadik évfordulója alkalmából, a Pesti Estek sorozat keretében rendezett koncerten szeptember 23-án, pénteken, az A38-on. Ott lesz viszont a brigád akkori csalogánya, Bognár Szilvia népdalénekesnő és az albumot alkotó, akkori ASS-formáció. Akik…

Continue reading

Bryan Adams, a bugyinedvedesítő sármőr

Minden idők egyik legsikeresebb előadója, Bryan Mindigsármos Adams október 9-én, vasárnap Get Up turnéja keretében Budapestre érkezik. A kanadai szívtipró még februárban indította a koncertsorozatát Észak-Amerikában, nemrég pedig Európába is elért, így októberben a Budapest Aréna színpadán mi is élőben lemeózhatjuk tizenharmadik stúdióalbumának számait, ahogy minden bizonnyal a régi nagy slágereket is. Mikor lesz, hogy lesz? Október…

Continue reading

Vár állott, most fesztivál – útikalauz a Veszprémfesthez

A dzessz és a latinos rigmusok kifinomult szakértőivel a Veszprémfest ideális fesztiválválasztás, ha el akarjuk kerülni a Balaton Sound, Volt Fesztivál, a Sziget tömegét és káoszát, de mégis topfellépőket hallgatnánk extra helyszínen és körülmények között. A különleges helyszínekhez szokott fellépők évről évre elvarázsolják a veszprémi várat, mely sokat megélt, ódon falaival pompázatos kulisszát ad a koncerteknek. Nyereményjátékos Thievery…

Continue reading

A német reggae-sztár és a Marley gyerek a Budapest Parkban

A reggae legnagyobb neve, egy Marley koncertezik együtt az európai színtér egyik legnevesebb arcával, a német Gentlemannal a Budapest Parkban július 13-án, szerdán este. A Jamaicában szinte isten státuszban kezelt Bobról sok minden elképzelhető, de olyan mázlink azért nincs, hogy épp nekünk támadjon föl egy koncert erejéig. Be kell érnünk a fiával, a Miamiban élő Ky-Mani Marley-val. Gentleman és KY-Mani Mikor lesz, hogy…

Continue reading

Magunk vagyunk a kijelzőn a képhiba – Vad Fruttik a lemenő Nap fényében

Május 27-én, pénteken este a Budapest Parkban lép föl kishazánk egyik legizgalmasabb és legzseniálisabb alternatívrock-csapata, a Vad Fruttik. Nyereményjátékunkon jobbunkat nyújtottuk a csüggedők számára, mert lemaradni egy remek koncertről – tudjuk, milyen. Mikor lesz, hogy lesz? A visszatérés pénteken, május huszonhetedikén, este nyolc után tíz perccel követketik Budapest Parkban. A kapunyitás ezt két órával előzi meg,…

Continue reading

Kapd el a Punnanyt, idén nem sok alkalmad lesz!

A pécsi illetőségű Punnany Massif már tizenhárom éve masszívkodik szerteszét az országban, onnan délről. Első – és egyben eddigi legmassifabb dobásuk a Körkórkép album pedig idén tízéves, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni, maratoni ünneplősdi veszi kezdetét a hétvégén, amiben egy kislemez második részének bemutatója és egy Körkorkép-album-újrabemutató játsszák a főszerepet. Turist Gájd – Nyárindító…

Continue reading

Szezonnyitó elnapolva – az R33-ba menekítik a Vibrasphere-partyt

Rendes szabadtériszezon-nyitónak indult, a neve is az volt – illetve még mindig az -, hogy Season Opening, de aztán hosszas hezitálás és az időjárás-előrejelzések folyamatos csekkolása után a szervezők, az Y-Production és a Goa.hu, úgy döntöttek, mégsem Budapest legeldugottabb és legolcsóbb strandjának nevezett Vitukin tartják meg a progresszív-psytrance egyik műfajalapítójának, a Vibrasphere-nek (plusz Symphonix, plusz…

Continue reading

Budapest Park – a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve

Csütörtökön a Szabó Balázs Bandája koncertjével nyitja ötödik szezonját a város, sőt az ország legnagyobb, állandó szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park, melyet családi, sportos és mindenféle egyéb programjaival már nyugodtan nevezhetünk kultúrkomplexumnak. Nyitás előtt egy héttel kimentünk a Soroksári útra, hogy megtudjuk, mire számíthatunk idén a Parkban. Kalauzunk Rimóczi Imre művészeti vezető volt. A riport…

Continue reading