Hajolj bele a hajába, amíg teheted

Vasárnap indult és két héten át tart Szigligeten a Várudvar Fesztivál a budapesti A38 hajó társszervezésében, többek között Péterfy Borival, Wellhellóval, Bëlgával, Budapest Bárral, Kistehénnel.

Bóbiskolj magyar popra. Loptuk

A Budapest Park Belső utazáshoz készült Spotify-playlistjét Loptuk, hogy legyen mihez elbóbiskolnod a vasárnapi ebéd után.

Szíveket olvasztó, lábakat rogyasztó városi fesztivál

A Telekom Electronic Beats Festival címke alatt a tavaly bevezetett új koncepcióhoz hűen idén is bő kétnapos, összkulturális rendezvénycsokor örvendezteti meg az érdeklődőket, november első hétvégéjén. Az epicentrum idén is az Akváriumban lesz, ahol a legaktuálisabb, nemzetközi elektronikus és popzenei előadók teszik tiszteletüket. Mindezt számos kiállítás, gasztro-, illetve divatügyi program kíséri majd, egyéb helyszíneken.   Természetesen újítás…

Continue reading

“Hogy emberhez méltó életet lehessen élni Magyarországon” – interjú Kollár-Klemencz Lászlóval a Kistehénből

A Kistehén zenekar már nem politizál és nem törekszik mindenáron küldföldre, elleneben nagyon jól elvan azzal, amit a 2010-es irányváltás, mondhatni, komolyodás után elértek. A zenekar péntek este új koncertsorozatot nyit meg a margitszigeti Palatinus strand területén lévő Karizma Klubban (melyre belépőt és koktélkuponokat is lehetett nyerni, lásd a cikk végén a nyerteseket, illetve itt…

Continue reading

Futurisztikus koncertszínpad – ingyen koktéloznak a Karizma-szezonnyitón a Kistehénnel és a Fran Palermóval!

Május huszonkettedikén a rossz idő miatt le kellett mondani a koncerteket a margitszigeti Palatinus strandon lévő Karizma Klubban, de most pénteken, június 19-én végre elindul Budapest legújabb koncertsorozata, melynek különlegességét elsősorban a környezet adja: a zenekarok a nyári fallabdának nevezett mexikói játék, a karizma futurisztikusan kivilágított pályájánál, fedett színpadon játszanak. Pénteken a Kistehén és a…

Continue reading