Rettenetes rock orgia

Kezdjük rögtön a mai metáleseménnyel: a Diesel klubban az a német Rage játszik, akik a Helloween és a Running Wild társaságában annak idején megalapozói voltak a germán heavy metal hullámnak. A Rage csaknem harminc év slágereit pakolja majd az arcunkba a Dieselben, előzenekar a Jaded Heart.     Pénteken, vagyis május ötödikén az a dán…

Continue reading

Emberisten és sámánpunk

A heti koncertajánlónkat nem is kezdhetnénk mással, mint a Koncertblogon már beharangozott, pénteki düreres Vágtázó Életerő fellépéssel, amit a helyszínen jelen lévő stábunk közvetít is: így aki nem tud megjelenni, az itt is nyomon követheti az események alakulását. A pénteki nap ezen kívül rockvonalon két érdekes eseményt is tartogat annak, aki történetesen  nem gerjed a…

Continue reading

Élő Halottkémek a Dürerből

A tavalyi nagysikerű VHK-idéző esteket követően a Vágtázó Életerő zenekar – amely Szabó Kristóf dobos kivételével az egykori Vágtázó Halottkémek-tagságot foglalja magába – most pénteken, vagyis február ötödikén a Dürer kertet készül romba dönteni. A koncert érdekessége, hogy a zenekar üstdobosa, Balatoni Boli épp a világ másik felén, Ausztráliában kergeti a kengurukat, így a Vágtázó…

Continue reading

Insane a Dürerben

A budapesti, modern rockot játszó Insane javában hegeszti a dalokat új lemezéhez, ami a 2008-as, Our Island Our Empire anyagot lesz majd hivatott követni, A gárda, mivel viszonylag régen játszott utoljára Budapesten, most ingyenes koncerttel kárpótolja rajongóit. Január tizenhatodikán, szombaton a Dürer Kert nagytermében lépnek fel.Mellettük ott lesz a negyedik szülinapját ünneplő Turn Of Mind,…

Continue reading

“Tökrészeg, a szó fennkölt értelmében”

A Koncertblog stábja szétszéledt, hogy élőben, Twitteren közvetítse 2009 szilveszterének legfontosabb budapesti eseményeit. Ott voltunk a Skála-Metró épületében kialakított új West-Balkán megnyitóján, a teltházas Dürer-bulin, a mostanában nyitó, belvárosi Tündergyár metálszilveszterén és a Corvin-tetőn is. Több budapesti mellett pedig egy miskolci házibuliból is ontottuk a bejegyzéseket. Figyelem: tündéri rajongólányok, lelkes tinik, lassúzás a konyhában és…

Continue reading

Óévzáró dj-vel és bográccsal

Negyvennél több fellépővel fordul az új évtizedbe a Dürer Kert. A Tilost támogató Lazac!-party harminc dj-je mellett kerül sor Palotai húszas jubileumára. A kerti bográcsozás mellé a Quimby és a The Carbonfools is húzza majd.   Mivel kétféle jegyet árulnak a bulira, előre el kell döntenünk, hogy mikor, milyen zenére pörögnénk az éjjel. A zenekaros…

Continue reading

Véletlen Callisto a Dürerben

Tegnap Air-koncert után a Dürerben folytattuk a pecsás rozéfröccsel és bélgyilkos csapolt sörrel megkezdett ivást. Nem tudtuk, milyen zenére számíthatunk az Ajtósin, de a véletlen egy egész jó bandát dobott utunkba, a meglepően sokrétű zenéjét és színpadképét színvonalasan kombinálni képes Callistót a posztmetálnak is hívott fészek finnországi csücskéből.   Háromezer volt a beugró a kisterembe,…

Continue reading