Szinte tökéletes másolat

// 2010-06-09

Jövő év januárjában, egészen pontosan 16-án Budapestre érkezik a legfrissebb ABBA – The Show. A fellépő Waterloo zenekar az ABBA eredeti zenészeivel, Ulf Anderssonnal és Mats Ronanderrel együtt adja elő a svéd popcsapat legnagyobb slágereit. Természetesen az ABBA-t legjobban imitáló zenekar is svéd.

 

Az ABBA legnépszerűbb tribute zenekarának első fellépése egy kis stockholmi klubban volt, ahol a koncert végén a közönség nem egyszerűen ráadást, hanem az egész koncert megismétlését követelte. A Katja Nord és Camilla Hedrén által alapított együttesről senki nem meri azt írni, hogy tökéletesek – talán azért, mert a tökéletes mégiscsak az eredeti – ám azt mindenki elismeri, náluk jobban még senki sem hasonlított az ABBA-ra.

 

Ők még soha nem sültek fel, mert folyamatosan a maximumra törekednek, más tribute előadókkal szemben, akik olykor csalódást okoznak a rajongóknak. A két lány megszólalásig hasonlít az ABBA énekesnőire, Agnethára és Anni-Fridre, ruháikat maguk varrják, hogy biztosan korhű másolatok legyenek, ha éppen nem sikerül kölcsönkérni az eredeti darabokat. Az első alkalom, amikor megkapták ezeket, a tribute zenekar tízéves fennállásának évfordulóján volt: 2006-ban eredeti díszletek közt, az ABBA-nak készített ruhákban előadott koncerttel ünnepeltek. A ruhák tervezője, Owe Sandström azóta is szoros együttműködésben van velük.

 

Az együttes az 1974-es Eurovíziós Dalfesztivál (ED) slágere, a Waterloo után kapta nevét, mert ez tette ismertté az ABBA-t. Ráadásul brit tudósok pár éve kimutatták, hogy ez a tökéletes eurovíziós dal, azaz ha valaki az örökkévalóságba akar belépőt nyerni az ED-győzelemmel, olyat kell írnia, mint a Waterloo.

 

 

Az ABBA tribute zenekar alapítói, Katja és Camilla tizenéves koruk óta énekelnek együtt. Különböző stílusú együttesekben próbálták ki magukat, a Waterloo sikere előtt főleg gyerekdalokat énekeltek, 1994-ben kiadtak egy albumot, 1997-től pedig zenés családi műsorral turnéztak, amely annyira sikeres lett, hogy Stockholm megyéje különleges támogatással díjazta őket.

 

Bár 1996 óta koncerteztek ABBA-dalokkal, Katja Nord, Camilla Hedrén, Jakob Melkstam és Björn Dahlberg csak 1999-ben lett ismert egy svéd, zenei hírességek hasonmásait kereső tévéműsor révén, amelynek végül az angliai döntőjébe is bejutottak. A svédországi siker után Camilla és Katja azt nyilatkozták a sajtónak, őket az különbözteti meg más ABBA-utánzatoktól, például az A-Teenstől, hogy nem azért énekelnek, hogy pénzt keressenek. Szívből szeretik az ABBA zenéjét, és szeretnének örömet okozni az együttes rajongóinak azzal, hogy minél tökéletesebben adják elő a dalaikat.

 

Az ABBA – The Show 2001 óta létezik, a hivatalos rajongói klub szerint ők „a legjobb ABBA az ABBA óta”, olyannyira, hogy a Waterloo több mint háromszor annyi koncertet adott ezidáig, mint az eredeti zenekar. A magyar közönségnek is annyira tetszett a Waterloo előadása, hogy két évvel ezelőtt, a megalakuláskor lejátszódott jelenethez hasonlóan ráadás koncertet kellett tartaniuk, tavaly pedig kétszer is telt ház előtt játszottak Budapesten és Debrecenben.

 

A következő budapesti koncerten a Waterloo-t az ABBA eredeti zenészei mellett a Londoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar kíséri Matthew Freeman vezénylésével. A legjobb slágerek, az SOS, a Mamma Mia, a Dancing Queen, a Money Money Money, a Knowing Me Knowing You után biztosan a Thank You For The Musicot dúdolva megy majd haza a közönség.