Rögtön jön a Rammstein

Szerencsére nálunk nincs annyi begyepesedett erkölcscsősz, mint Fehérorszországban – ahonnan az a hír röppent fel, hogy a helyi erkölcsrendészet be akarja tiltani a Rammstein minszki fellépését – úgyhogy hacsak nem esik ki a turnébusz kereke, vagy Flake Lorentz billentyűs nem üti el Till Lindemann énekest a színpadon egy Segwayjel, ahogy már sikerült neki jó öt éve, kevesebb, mint két hét múlva Budapesten is fellép a németek első számú rockzenei exportcikke, a Rammstein.

A Rammsteint pedig – noha sokak számára épp az a perverzen vonzó, hogy szinte végig németül szólnak a dalok – nem feltétlenül ezért szeretjük, hanem mert úgy tudnak egyszerre bombasztikusak lenni, kicsit hollywoodi módra, már-már giccsbehajlóan, hogy közben arról a csipetnyi humorról sem feledkeznek meg, ami épp elég, hogy kicsit elvegye az egyébként maximális gonoszsággal és erőszakkal előadott dalok élét. Azoknak a daloknak, amelyekről egy lengyel újságíró többek közt azt írta, hogy erre a zenére foglalták el Lengyelországot, és azoknak, amelyek világhírűvé tették a zenekart, idestova hat lemezen át.

Till LIndemann – a renintens ifjú német úszóbajnok, akit a német vezetőség annak idején azért nem engedett ki az 1980-as moszkvai olimpiára, mert az azt megelőző olasz EB-n a tilalom ellenére kiszökött a szállodából, és tett egy sörtúrát a városba – és a Nyugat- Németországba annak idején illegálisan átszökött Richard Z. Kruspe gitáros a kilencvenes évek közepén valószínűleg nem gondolták volna, hogy pár évvel később élő legendák lesznek. Mégis azok lettek, és aki látta annak idején a Szigeten, vagy pár évvel ezelőtt a Reise Reise turnén őket, az tudja, hogy nem érdemtelenül: a Rammstein élő koncertje felér egy másfél órás mozival, tele jobbnál jobb dalokkal. Hogy lesznek-e pornószínésznők a színpadon a Pussy kliphez igazodván, illetve hogy a zenekar megdobálja-e műfaszokkal a közönséget, az pedig kiderül március 16-án, a Papp László Sportarénában.