Pogány karácsony – megvan a Winter SUN-jegynyertes

// 2018-12-23

Karácsony után egyből, 27-én hagyományosan a kettes számú magyar goafeszt, a SUN téli bulija nyitja az ünnepközi menetet a Dürerben – megnéztük a lineupot, és játékot is kiírtunk.

Nagyterem – Solar Stage

A csütörtöki felhozatalt elnézve eleve arra tippelünk, hogy erősebb-keményebb, hovatovább undergroundabb ütemek uralják majd a Dürer nagytermét, mint a szokásos itteni psy-bulikban. A két külföldi headliner a brit Champa és a német Boom Shankar, és utóbbi egyáltalán nem ismeretlen a magyar közönség előtt, viszonylag gyakran jár nálunk, szettjei igazán frissítőleg hatnak: ropogósak, gyorsak és dinamikusak, valahol a fullon és a nightfullon között mozognak. Több mint húszéves szakmai múltjának legnagyobb műve a BMSS Records (Brother Moon Sisters Sun), mely tartósan számít kifejezetten jelentős kiadónak a globális psytrance-ben. Élvonalbeli magyarokat is foglalkoztatott, és foglalkoztat ma is, jellemzően legrégebb óta aktívakkal: Görgő még mindig őket írja a neve mögé, de a SUN (Solar United Natives) és így persze a Winter SUN egyik főszervezője, Oleg is volt náluk, nem beszélve az ozorás Wegháról, és a tavaly óta Sangoma Records-os Tsubiról (tavalyi Ozora-felvezető nagy- és mélyinterjúnk vele itt olvasható). Oleg egyébként természetesen most is zenél a nagyteremben, Mushsal back-2-backben.

A brit Champától Boom Shankarénál finomkodóbb program várható csütörtök este, melyre ha címkézni kellene, szintén a fullont ragasztanánk, de a trance-esebb vonalút. Kiadója az Enterrec, ahova – a BMSS-hez hasonlóan – szintén tartozik magyar, mégpedig a Bécsben élő Toge, aki nem mellesleg a Winter SUN-on fellép, Snag the Sunshepherddel. A nagyteremben rajtuk kívül megszólal még a magyar dj ET live-ja, a Parallel Dialog, valamint a másik főszervező, djane Cheeky (ő a december 22-i Psychedelia Crew-s születésnap ajánlójában mesélt a Koncertblognak aktuális dolgairól) GPG-vel közös szettje. Időrendről nem tudni sokat, de az biztos, hogy a nagytermet este 9-kor Parallel Dialog nyitja, aki az első 85 vendégének cédét ajándékoz a saját zenéivel a fellépése után a Csobánkapuszta teázónál.

Középső terem – Fullmoon Stage

A keményebb zenék most is a Dürer középső, a folyosóról nyíló termébe kerülnek. Az itteni mezőnyből egyértelműen az ugyancsak magyar Aurafood live emelkedik ki. Veretes és forestesen váratlan darkja mindig élményszámba megy, csütörtökön sem érdemes kihagyni, szerintünk az egész idei Winter SUN legerősebb műsorának ígérkezik. Rajta kívül a szintén hazai Folding Circus live-ol a Fullmoon Stage-en, illetve a magyar Lucky (teljes nevén Lucky – JLF) a német Micasphere-rel, Mho (aka Elefantastic) Tripx-szel, Miso Retivel párban, míg a szerb Mir (Age of Love) és bizonyos Fifi, aki nem mellesleg a SUN családjának tagja, egyedül zenél a középső teremben.

Sarokterem – Kaleidoscope Stage

A Dürer-folyosó elején, a sarokban lévő teremben kevésbé goa-psy, inkább technós, house-os, tribalos dolgokra lazíthatunk. Itt is lesz két élőprodukció, a megboldogult Corvin-tetőn/Clubban felfuttott Andras Toth, illetve Orgoi Horgoi. Rajtuk kívül a szintén nagyon régi motoros Zvezda Betát emelnénk ki, de fut még Kory (SUN), Wasquez és Peter Helecz is.

Kertnél – Interstellar Garden

A Dürerben az egyik a legjobb a kert (nyilván nem véletlen, hogy a nevében is benne), ami télen is központi helyszíne az egyes partyk népének, most ott lesz az alapítványi Csobánkapuszta teaház. A bejárat felől haladva a kert felé óhatatlanul is átmegyünk majd ezen a helyszínen, és sanszosan sokszor le is ragadunk. Akár Sabiance live-jára, vagy a legérdekesebb produkción, az Irodalomi Dubtechno programon elmélázva, melyet a tilosos Electrocat műsort készítő csapat prezentál, konkrétan: Toma, Blez, Ohmikron, Papa (alapítói között megtaláljuk például a tavaly a Koncertblognak Kollektiv Turmstrasse-életműmixet készítő Seldont (Budapest in the Dark), Vatsanah-t, de Nagát, Peter Bernathot, a Winter SUN-on külön fellépő Sabiance-t, a goás körökben ismert Palmestert aka Atlantic Dubot, de magát Oleget is). A Gardenben pakol még a gödi Duna-parti bulihelyszín/sorozat, a Gátőrház delegálásában Selector Hemperor és Turbo, illetve Thomato, Stuy és 1000arc.

Extrák, látvány, alapinfók

A Winter SUN-t azért is szeretjük, mert kifejezetten nem akar karácsonyi buli lenni, hanem – ahogy azt a Facebook-eventen is írják – a SUN fesztivál téli összetartása, “ahol újra láthatják egymást az ismerős arcok, és táncolhatunk egy nagyot a napforduló alkalmából”. (December 21. a téli napforduló, a leghosszabb sötétség és a legrövidebb világosság napja, ami után már látható a pislákoló fény a tél sötét verméből kifelé haladva, ugyanis innentől hosszabbodnak a nappalok. A kereszténység voltaképpen a téli napforduló pogány ünnepét vette át, és hozzácsapta a megváltója szülinapját, amiből lett a karácsony.)

Spiral Flames Tűzzsonglőrtársulat Szentesról érkezik, és a kertben adja elő műsorát; rajtuk kívül is lesz táncos produkció, a Timandi Tribe törzsi tánca. A látványvilág a Global Illumination-os Membran, a Zumart Decor, Organicon, a Goofy & Stuy páros (Goofy dekorálja a saroktermet, Stuy ugyanitt vj-zik) és Mavrákulum munkája lesz. A buliban a SUN fesztnek otthont adó Csobánkapuszta kézművestermékeihez adományokért cserébe SUN-os kézművestermékekhez juthatnak a vendégek, és kaphatnak még meleg teát, sütit, legalábbis a korán érkezők; ez azért is kiemelten fontos, mert az itt kapott adományokból is fejlesztik a fesztivált. Hivatalos afterparty a Fészek klubban, a Psychedelia Crew szervezésében.

Elővételben az első ötven belépő 2500, a következő száz 3000, az ezután következő száz 3500 forint lesz, míg a helyszínen, a kapunál 4000-et kell majd perkálni. Persze nem azoknak, akiknek van SUN-tagságija, meg azoknak se, akik velünk játszanak, és nyernek:

Játék

Mit tippeltünk tavalyi ajánlónkban, miért december 27-én volt akkor a Winter SUN, és miért nem 26-án, mint addig  mindig? – kérdeztük. (A helyes válasz: mert volt már psyparty 25-én, hétfőn.)

A megfejtéseket a jatek@koncertblog.hu-ra vártuk december 27-én, csütörtökön délután 3-ig WS 2018 tárggyal. A helyes megfejtést küldők közül egy nyertest választottunk, aki másodmagával ingyen mehet az esti Winter SUN 2018 partyra, a Dürer-kertbe: Bodrák Balázst. A nyertest e-mailben értesítettük, egyben tudattuk vele a buliba bejutás módját.

Korábbi Winter SUN-kontentjeink

Winter SUN a téli napfordulóra – 2017-es ajánló

A tél megérkezett – 2016-os ajánló

Rotyogós-pattogós goakarácsony – 2014-es képriport

Hallgasd meg itt a Koncertblog összes podcastját!