Paradise Lost a Szigeten

// 2010-02-19

A brit Paradise Lost szinte már mindent megélt, amit rockzenekar megélhetett: a hörgős doom-death formációból először majdnem tiszta heavy metal bandává alakultak, és ebben a stílusban készítettek két definitív lemezt (Icon és Draconian Times), majd samplerekkel dúsították fel a zenéjüket, miközben ők is átestek a kilencvenes években rockzenekarok közt annyira népszerű – lásd Metallica – hajvágáson-visszanövesztésen. Olyan albumokat készítettek, mint a 97-es One Second vagy a rajongók által megköpködött, erős Depeche Mode-hatásokat felvonultató, de a hamisítatlan Paradise Lost melankóliát is megőrző Host.

 

Manapság a Paradise Lost tagjai – legalábbis a két főnök, Gregor Mackintosh gitáros és Nick Holmes énekes – ismét hosszú hajjal mutatkoznak, a frissebb albumaikra felkarcolt zene pedig olyan, mintha a One Second még csak enyhén gépies hangvételét kevernénk az Icon és a Draconian Times káprázatos dallamaival egy hihetetlenül komoly hangképzésen átesett Holmes tolmácsolásában. A Paradise Lost tagjai bevallottan szeretik Magyarországot, nem véletlen, hogy az utóbbi pár évben szinte évente megfordultak itt – tavaly például a sérülés miatt visszalépett Therapy? helyett estek be a FeZen fesztiválra az utolsó pillanatban -, úgyhogy Mackintosh biztos örömmel fogadta azt az e-mailt, amelyben a menedzsment értesíti, hogy ők is fellépnek a Sziget fesztiválon, mégpedig augusztus 13-án. Részünkről a szerencse, Greg!