Pajzánkodás a piacon

// 2020-01-30

A Csíkszerda alternatív kórusegyüttes Leplezetlen reneszánsz koncertjein rájössz, hogy régen tényleg mégis minden jobb volt.

Persze nem a kóruséneklésben. Az ugyanis egy ideje valóságos reneszánszát éli, ezzel pedig mára sikerült le is fejtetnie magáról azt a pátoszost mázat, amit a sztereotípiák alapján gondolunk róla. Számos amatőr kórusszabadcsapat danolász városszerte, minden konvencitól mentesen, saját örömükre.

Ezek közül az egyik legrégebben, 2004 óta működő a Csíkszerda, mely nevet 2009-ben vettek föl, merthogy szerdánként próbálnak és csíkosban lépnek föl, mutatjuk is a vidám társaságot:

Nem valószínű, hogy ennyien vannak, de ha csak a csíkosban lévőket vesszük, is nagyon komoly kompánia a Csíkszerda

Hétvégi programjuk pedig nagyon érdekesnek ígérkezik: a Leplezetlen reneszánsz összesen négy előadásán (Állatorvos-tudományi Egyetem Aulája a H-épületben, VII. kerület, István utca 2.) a reneszánsz zene csengő-bongó, a középkor ridegsége után végre életigenlő titkaiba kívánja beavatni közönségét. Magyarul mondják el a francia reneszánsz ironikus-szatirikus történeteit, magyarul kiabálják majd a kölni piac nyüzsgő hangoskodásait, illetve a déliek pajzán, sőt sokszor kifejezetten érzéki és meghökkentő zenei világát is megmutatják.

Ígéretük szerint ezekre a kérdésekre kaphat választ az érdeklődő: Milyennek képzelték a XVI. században a jövő zenéjét? Hogy értelmezték ekkor a spanyolok a nők hűségét? Miért hiúsult meg Thibault atya esti légyottja, és miben állt Márton atyánk társadalmi munkája?

Szombaton este 6-kor és fél 8-kor felnőtteknek, nyilván kicsit még pajzánabban szól a műsor, és a másodikat meg-megszakítják magyarázatokkal kiegészítve. A vasárnapi délután 4-es koncertre várják a kisgyerekeket is; és ezen a napon este 6-kor is lesz egy koncert.

A szombati második koncertet helyenként megszakítva, magyarázatokkal tarkítva hallhatjátok, vasárnap pedig az első koncertre várjuk szeretettel a kisgyerekeket is. A részvétel ingyenes, de regisztrálni kell, és egy-kétezer forintos adományokat szívesen vesznek.

Ismét fában a fejszénk: