Rögtön jön a Rammstein

Szerencsére nálunk nincs annyi begyepesedett erkölcscsősz, mint Fehérorszországban – ahonnan az a hír röppent fel, hogy a helyi erkölcsrendészet be akarja tiltani a Rammstein minszki fellépését – úgyhogy hacsak nem esik ki a turnébusz kereke, vagy Flake Lorentz billentyűs nem üti el Till Lindemann énekest a színpadon egy Segwayjel, ahogy már sikerült neki jó öt…

Continue reading

Tavaszi szél metálban

A T-Home Netsláger elnevezésű tehetségkutatója nem más, mint amilyet már jó néhányan ellőttek – többek közt az Avenged Sevenfold zenekar is, akik egy dedikált gitárt dobtak fel fődíjnak ki pár éve így – vagyis megadunk egy közismert dalt, ami ebben az esetben a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal, a résztvevőknek pedig fel kell venniük…

Continue reading

Beastie Boys dallal támad a Cancer Bats

A klasszikus hardcore dühét a stoner és a sludge súlyosságával vegyítő, goromba, túlsúlyos favágófazonokból álló Cancer Bats eddig is híres volt az eszelősen zseniális videoklipjeiről – ki ne emlékezne mondjuk a Pneumonia Hawk flapjack-zabálós, dobolás közben pipázós jeleneteire – de az áprilisban megjelenő albumukat, a Bears, Mayors, Caps and Bones-t felvezető film minden eddigit felülműl.…

Continue reading

Kettős sokkolás

Közös turnét szervez a színpadias elemeket sem nélkülöző, jobb híján sokk-rock-nak nevezett műfaj két kultikus figurája, az egykori White Zombie énekes Rob Zombie – aki manapság egyrészt szólózenekarában játszik, másrészt horrorfilmeket rendez – és Alice Cooper, aki a hetvenes években először kápráztatta el a világ rock-közönségét a koncepciózusan felépített, szinte színház-szerű fellépéseivel. A fellépéseken mindketten…

Continue reading

NMA az A38-on

Március elsején, hétfőn ismét nálunk koncertezik a New Model Army, a korai, punkból kinőtt dark egyik legalapabb csapata. Ugyan az épp harminc éve alakult zenekar egyik kulcsembere, az alapító-dobos Rob Heaton sajnos már nincs köztünk – hat évvel ezelőtt hunyt el rákban – a New Model Army lelke, Justin Sullivan énekes-gitáros még mindig a régi,…

Continue reading

Államellenes Rammstein

    A nálunk március 16-án koncertező germán sokk-rocker Rammsteinnel megtörtént az, ami talán az átkos óta senkivel sem. Fehéroroszországban államellenesnek nyilvánították a zenekar tevékenységét – adta hírül az N24 hírportál. A fehérorosz erkölcsrendészeti hivatal, a Társadalmi Tanácsok az Erkölcsösséghez (nem vicc, tényleg ez a neve) közleményében kifejtette, hogy a németek homoszexualitást dicsőítő, macsó, szexista…

Continue reading

Hogyan idegesíts fel metálosokat?

Ha belevesszük, azt, hogy reggel hat óra van és ilyenkor még kedves vagyok, akkor azt mondom, nem kifejezetten rajongok azokért az emberekért, akik egyes zenei stílusokról kijelentik, csak az a jó, a többi pedig értéktelen szemét.   Főleg annak fényében érdekes az álláspont, hogy az általuk istenített zenészeknek általában van annyi eszük, hogy ne így…

Continue reading

Durva lesz a Nova Rock

Az osztrák-magyar  határ mellett megrendezésre kerülő fesztivál idén is hozza azt a minőségi felhozatalt, amit az elmúlt években megszokhattunk. Az eddig nyilvánosságra hozott nevek – Slayer, Green Day, Rammstein – mellé a legutóbbi közlemény szerint felsorakozott még pár legendás csapat. Így június 11 és 13 között megrendezésre kerülő fesztiválon játszani fog még az Alice In…

Continue reading

Miskolcot nem érdekli, milyen idő van

Szakad az eső, nyakig járunk a sárban, de ez senkit sem érdekel. Kocsonyafesztivál van aztakutyaúristenit! Itt ülök a The Carbonfools öltözőjeként szolgáló fabódéban. A zenekar, hibátlanul lenyomta  a koncertet. Aprónyit féltek még a buszban idefelé, hogy a szakadó eső miatt senki nem lesz. Tévedtek, a miskolciakat nem lehet megfutamítani, magasról tesznek rá, ha esik és…

Continue reading