Ozora: vissza a valóságba?

// 2013-08-03

A 2012-es Ozora fesztivált elözönlő rendőrökkel már ott kétségessé vált, hogy az akkorra intézménnyé lett rendezvény folytatja-e, folytathatja-e úgy tovább, ahogy azt addig tette. Azt gondoltuk, lehet, hogy örökre sikerült elijeszteni a háborítatlanságukra különösen kényes világutazó hippiket. Körbekérdeztünk hát a nemzetközi pszichedélikus közösségben, hogy megtudjuk, hogy alakult Ozora megítélése, mire is számíthatunk 2013-ban. Kulcsszót azért  mondunk előre, mielőtt a dramaturgiával túlfeszítenénk a húrt: a leggyakrabban hallott mondat a ‘The psy family gathers here, man”, kétségeink tehát ne legyenek.

2012 augusztusában, alig pár nappal a fesztivál hivatalos kezdete után egy domboldalról néztem a bevonuló rendőröket az egyik hírportál szerkesztőjének társaságában, közben azt tippelgettük, mi lesz aztán. A rendőöri jelenlét nem volt fenyegető, egyszerűen csak nyomasztó, nehéz volt megérteni, mire vigyáznak a sorfalba alakiztatott kora huszonéves, megyei posztos rendőrök a nagy tánctér közepén, dupla, tömött sorban, előre meredve. Azt gondoltuk, még egy nap ebből és lefújják a fesztivált, és talán utána se rendezik meg újra. Aztán egy idő után a tömeg megszokta persze, és egyre inkább belátta, hogy (túlnyomórészt) nincs mitől tartania. Ezért is volt meglepetés látni, hogy a kempingből pénteken este, a fesztivál fele és –  legalább is szimbolikus – csúcspontja előtt 6-8-10 fős társaságnyi adagokban elkezdtek kiköltözni a németek, osztrákok, olaszok, izraeliek. Akkor már azt gondoltuk, többet nem rendezik meg az Ozora fesztivált, mert értelme sem nagyon lesz.

Kezdjük a beszélgetéseink konklúziójával: Tévedtünk. A megzavart hippik hangyaszerű szétrajzása helyett, idén Ozora még mindig a páratlan évek legnagyobb fesztiválja, amit nem csak a lineup, nem csak a helyszín, a deko és az évek alatt felszedett varázs tesz azzá, de egyszerűen az igény is, hogy az állandóan utazó közösség tagjai minden évben összegyűljenek valahol, és mielőtt átnyergelnek téli elfoglaltságaikra,  vagy visszaágyazódnak  a cégbe, ahol dolgoztak, egy helyen lássák az idők során megkedvelteket. A jelek szerint az Ozora fesztivál továbbra is a legegyértelműbb találkahely maradt, amit szinte meg se kell beszélni – hogy ott lesz a nemzetközi közösség jó része. A hatóságok jelenlétét pedig teljesen figyelmen kívül hagyhatja: ‘találkozni és táncolni jövünk, nem drogozni. A jelenlét zavaró, és persze kellemetlen, ha az emberre automatikusan rossz szemmel néznek, de egy idő után az ember rájön, hogy nincs mitől tartania, és egyszerűen hátat fordít annak, ami nem tetszik neki, és úgy táncol. Kicsit szimbolikusan ezt az egész fesztiválra járásra is lehet érteni, az ember elmegy hátat fordítani.’ – magyarázza elképesztő lelkesedéssel a német Jonas, aki harmadszor jön a fesztiválra. 

Folytassuk a legrosszabb benyomásokkal: úgy tűnik, a leggyanakvóbbak a japán közösségek, vagy talán a legérzékenyebbek az amúgy meglehetősen szenvtelen psyközösségből. Sok rossz hír érkezett a fesztiválról, sokan arról hallottak a hazatérőktől, hogy azt a bizonyos bizsergető fesztiválérzést szétszórták az arrogáns hatósági akciók. Úgy érezték, nem látják szívesen őket az országban. Ettől függetlenül belebotlottunk persze a városban japánokba is, akik Ozorára készültek – a közös vonás bennük az alapvető kíváncsiság volt, ez vezetett valójában: ‘de mégis megyünk’-höz.  “’Én eddig csak apró, pár száz fős partiykon voltam Japánban, és a kellemetlen hírek ellenére alapvetően a kíváncsiság hozott Magyarországra, látni akartam, milyen, amikor valahogy teljesen máshogy történik ugyanaz, amit már megismertem otthon. Az a teóriám, hogy biztosan nagyon hasonlóak és nagyon-nagyon különbözőek lesznek a sztorik, amik innen erednek.’’ – így Sakura, a 25 körüli japán lány, aki amúgy gyerekeket tanít angolra egy alapítványi suliban.  ‘Amúgy meg persze az is sokat lendített az induláson, hogy a rossz hullámokból semmi nem látszott a fotókon meg a videókon.’ – teszi hozzá kis gondolkodás után.

Voltak ezzel együtt olyanok is, akik könnyen napirendre tértek és egyből a napos oldalról kezdtek beszélni, ahogy Dan, a cseh programozó srác is. Szerinte kifejezetten jó, ha eltűnnek a benzinkútszerű elosztó központok, ha nem lát 15 éveseket maguk alatt darabokban, ha az emberek talán egy kicsit lelassulnak a fesztiválon és több idejük marad így együtt lenni. Véleménye szerint: “egy idő után mindez természetes és szükséges, amint egy fesztivál elég nagyra nő.  Így már nem kerülheti el a  a tömegmédia figyelmét, a tömegmédiát nem hagyhatja figyelmen kívül a hatóság, a hatóságot meg nem hagyhatja figyelmen kívül – hát, senki sem.” A jelenség szerinte nem Ozorához köthető és látszik rajta, hogy a körülmények ilyetén alakulását olyan természetesnek veszi, mint hogy nappal általában világos van a szabad ég alatt és nagyjából annyira is tartja izgalmasnak a kérdést.

Angliából kaptunk néhány furcsa hírt, több kiemelt helyen is (mint az Access All Areas gigacsapatnál is) csak a SUN fesztiválra lehetett jegyet kapni, Ozorára nem. Ezzel együtt az angol csapat, akiktől faggatóztunk egy sör erejéig, amellett, hogy nem tart a nyár még legalább négy hónapig, alapvetően arra panaszkodott, hogy túl sok pénz kezd lenni a psyfesztiválokban. “Tavaly 75 ezren voltak a Boomon, ennyi ember már-már politikai hatalom, de mindenképpen hatalmas felvásárló erő. És ilyen esetekben egész egyszerűen más törvények kezdenek uralkodni, belép a méretgazdaságosság kérdése (és ezen keresztül a centralizáció), a hatalmas tőkeigény és a megkapott tőkéért vállalt kompromisszumok és kötelezettségek szükségszerűen a mainstream felé viszik az alaphangot.” – így az arisztokratikus nevéhez kevéssé illően temérdek oldalzsebbel ellátott nadrágban szaladgálva magyarázó Edward. Ahogy útitársai mondják, egyelőre messze nem látják a helyzetet még csak közel sem irritálónak, de kiemelték, hogy ha van valami, akkor “inkább ettől félnek, nem a motozástól.”

De abban kivétel nélkül minden náció egyetértett, hogy 2013-ban Ozora a hely, ahol összegyűlik a fesztiválok népe, útban hazafelé a valóságba.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum – válogass koncert- és partyvideóinkból!

Címkék: ,