Öt év után Zorán-Aréna – nagykoncert a decemberi ünnepközben

// 2011-07-11

Szokás szerint a magyar könnyűzene veteránjai adják majd egymásnak a Papp László Budapest Sportaréna színpadát decemberben, de leginkább a két ünnep között. December 29-én például  Zorán áll vagy inkább ül az Aréna-színpadra szál gitárjával és zenekarával.

Zorán utoljára bő négy éve 2007 májusában lépett föl az Arénában, de így is a december 29-ei lesz az előadó tízedik bulija a „Papplaciban” és a BS-ben.  A 60-as évek nagy beat-triászához tartozó Metró (az Illés meg az Omega a másik kettő, ugye) egykori frontemberéről kevesen tudják, hogy a magyar gitárkirály, Radics Béla zenekarának, a Tűzkeréknek is tagja volt a 70-es évek elején, hogy aztán szóló karrierbe vágjon.

Az 1977-es debütáló albumtól, a válogatás- és koncertlemezekkel együtt összesen 23 hangzó kiadványnál tart Zorán és a decemberi koncertig – valamikor ősszel megjelenik – a 24. is. A szóló karriert felületesebben ismerők is vágják, hogy emberünk nem állva táncolós – ordítva csápolós koncertre hívja a bő tízezer embert a Sportarénába. Inkább egy ülős, meghitt, mondjuk úgy giga-tábortűz melletti zenélésre csalogat, még ha komoly hangrendszeren keresztül is szólal meg gitárja és hangja, valamint  a zenészválogatottnak beillő session-bandája.

A Zorán-albumokon nemcsak az előadó aktuális hangulatai jelennek meg, hanem bizony kedvenc zenészeinek letagadhatatlan hatása is. Így imitt Leonard Cohen szelleme tűnik föl az árnyékban, amott pedig Mark Knopfler és a Dire Straits, hogy csak két példát említsünk.

Ezekkel a hatásokkal és természetesen az őszi album új dalaival együtt kap színes estét az a bő tízezer több generációból verődő rajongó, aki időben megvásárolja a jegyét. Biztos, ami tuti, egy-két kattintással a Ticket Express hálózatán máris birtokba vehetők a zsugák, melyek árai 5- és 20 ezer forint között szóródnak.

 

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon!

Koncertblog-videoarchívum – válogass koncert- és partyvideóinkból!


A Koncertblog koncertközvetítéseihez Magyarország leggyorsabb 3G-hálózatára van szükség, melyet a Vodafone biztosít számunkra (x)