Ők lesznek a 2020-as évek magyar sztárjai

// 2020-12-06

Érthetetlen módon az MTI ezt a hírt nem hozta le, pedig virtigli magyar ügyről van szó.

A legújabb magyar rádió, a Beat december 7-én, hétfőn egész nap csak magyarokat játszik, ráadásul csakis elmúlt öt évből, ezzel ünneplve a hetedjére kihirdetett induló előadói nyerteseket.

A Beat online-rádió a 24 órás programja során sok olyan dal is műsorba kerül rádiók által eddig, amiket eddig nem játszott rádió, bemutatják ugyanis a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának győzteseit:

Bongort, Böbét, Buzás Bencét, a Csillagerdőt, a Gidnimrémet, a Kertekalattot, a Kytarót, a Livingroomot, Mayer Fannit, Mordáit, a Rafael Márió Triót, Sasa Lelét, a Sebestyén Patrik Sextettet, a Sorbonne Sexualt, Szabó Anna Rozsit, Takács Dorina Devát, a Tortugát, a Zajnalt, a Zïpet, illetve az Öröm a Zene országos döntőjét megnyerő Kontrasztot.

Ez persze nem is olyan meglepő, hiszen maga a Beat rádió (mottó: Az ütős alternatíva) a kortárs hazai modernzenei élet támogatására jött létre, szeptember elsején indult. A hétfői műsorfolyam két házigazdája délelőtt 10-től Rédl Ádám rádiós és podcaster, a Beat vezetője, valamint Szabó István műsorvezető lesz. A nyertes induló előadókkal óránként interjúk is készülnek. A szokásosan este 6-kor kezdődő Hangfoglaló Magazin vendége most Boross Zoltán, a Hangfoglaló programiroda vezetője lesz, akivel a korábbi nyertesekről is beszélgetnek majd.

Itt hallgasd.


A Koncertblognak a Pénzszerészek spórolnak. (x)




Újra Szívesen a Koncertblogon Dr. Zoidbergtől!