Művészetek völgye másképp – látvány- és kreatívorgia az O.Z.O.R.A Fesztiválon

// 2013-07-29

Az emberek többségének a fejében a zenei fesztiválokról általában az a kép él, hogy van pár színpad, ahol különböző zenék szólnak egész nap, illetve vannak büfék, ahol ételt és italt lehet vásárolni, és van a tömeg, mely élvezi ezt. Ez majdnem így is van, de azért van fesztivál a világon, ahol ezen túl rengeteg minden más is van, például olyan művészeti élet, amiről nem is gondolnánk, hogy része lehet egy szabadtéri fesztiválnak. Az egyik ilyen fesztivál történetesen hazánkban van több mint tíz éve, de kevesen gondolnák az O.Z.O.R.A. Fesztiválról, hogy egy világhírű amerikai festő is az egyik meghívottja idén, aki még sosem volt Európában hasonló rendezvényen. A teljesség igénye nélkül nézzük, mit lehet élvezni még, ha a zenét már élveztük eleget.

Kiállítás – mindent a szemnek

Nagy újdonsága a fesztiválnak idén, hogy most először egy kb. hétszáz négyzetméteres, külön helyszínen lehet majd megtekinteni több mint harminc különböző vizuális művész alkotásait. Tavaly már elindult ez a kezdeményezés, és mivel nagy volt az érdeklődés, most igazán komoly hangsúlyt fektetnek erre a részre is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a meghívott vendégművészek egyike Alex Grey amerikai visionaryart-művész, aki még soha nem vett részt hasonló európai fesztiválon, ráadásul nemcsak ki lesznek állítva a képei, hanem élőben, több napon keresztül előadásokat fog tartani művészetéről.

A Magic Garden építése

Ugyanitt lesznek festők, akik különleges uv-aktív, fluoreszkáló festékkel dolgoznak, hogy éjszaka is élvezhetőek legyenek képeik, lesznek graffitisok, homokfestők, homokszobrászok, krétával rajzolók, üvegművészek és sötétedés után vj-k. A közösségi élményhez hozzátartozik, hogy a művészekkel helyben lehet beszélgetni, bemutatókat fognak tartani, helyben fognak alkotni, tehát tanulni is lehet tőlük. A huszonöt művész nevével és további részletekkel itt lehet megismerkedni.

Artcamp – a jelenség

Az Artcamp nevű helyszín a Magic Garden “nagyhelyszínnek” egy része. Különlegessége, hogy itt nem „csak” meghívtak kiállítókat és művészeket, hogy bemutassák műveiket, mint a kiállítórészben. Kora tavasszal együtt találkoztak a helyszínen a résztvevők és együtt néztek körbe, hogy a hely szelleme, arculata ihlesse meg őket. Egyedülálló lehetőség ez a művészek számára: a természetbe építik bele a gondolataikat. Az egész egy “közös jelenés” lesz, nem is igazán kiállítás, hanem egy furcsa elvarázsolt helyszín mindenféle vad és kevésbé vad alkotással.

A másik érdekesség, hogy csak helyben elérhető anyagokból lehetett elkészíteni az alkotásokat, melyeknek interaktívnak kell lenniük egy héten át, és a művészeknek arra is figyelmet kellett fordítani, hogyan funkcionálnak az alkotások a sötét éjszakában. 

Sokat elárul ennek a szellemiségéről, hogy az Artcamp területén lesz a gyerekek számára kialakított játszótér, illetve a művészek itt fogják megosztani a látogatókkal a tapasztalataikat, műhelytitkaikat. Egyfajta közös alkotás bontakozhat itt ki, akár a gyerekek közreműködésével, a performansztól az építészetig.

Labirintus – elveszve térben és időben

Labirintusa már évek óta van a fesztiválnak. Eleinte kialakítottak egy labirintust az augusztusra kellő magasságot elérő kukoricásban, majd egyre vadregényesebbé tették a helyet. Idén újra labirintuslények fogják benépesíteni a kukoricást. A délutáni szünetben, amikor a nagyszínpadon elcsöndesül a zene, a labirintuslények életre kelnek és akcióba lépnek. A művészeti tematika az Alice csodaországban köré épül. További különlegesség, hogy a labirintust eddig éjjel nem igazán lehetett élvezni, hiszen semmi világítás nem volt, idén viszont egy bicikli segítségével áramhoz jutnak világítótestek, melyeket kívülről lehet majd irányítani.

Tűz, cirkusz, bazár, sárkányfészek – mi jöhet még?

A minden igényt kielégítő, minden érzékszervünket igénybe vevő szórakoztatás útján továbbsétálva idén is saját helye lesz a tűz mestereinek. Napnyugtától hajnalig egy biztonságos, felügyelt, profik által vezetett helyszínen egész héten át bárki kipróbálhatja, mit él át a tűzzsonglőr, miközben sötét éjjel fáklyákat, égő botokat és még ki tudja, mi minden mást dobál, pörget sokadmagával. Előadások és bemutatók, iskola és kötetlen gyakorlásra szánt idő áll itt rendelkezésre, aki pedig nem elég bátor közelebbi kapcsolatba kerülni a tűzzel, annak sem utolsó látvány egy sörrel leülni, és belebambulni a tűz művészetébe.

Ugyanúgy, ahogy a tűzzsonglőrök, a cirkuszi mutatványosok is kezdetektől részei a psy-kultúrának, ezért már rég megérdemelték volna, hogy önálló cirkuszi helyszínük legyen, amit most először meg is fognak kapni. Konkrét programja lesz a cirkusznak és Kaliforniától Finnországig mindenféle előadók jönnek, hogy igazán őrültté tegyék a hangulatot a fesztivál területén.

A kézművestermékekből bazársor is lesz. Egyedi készítésű ékszereket, használati és dísztárgyakat lehet majd megvásárolni az Artisan Bazaarban. Jó ebben az, hogy nem az előre gyártott, ki tudja ki, és hogy csinálta termékekből lehet itt válogatni, hanem a kézművesek a portékáik mellett ücsörögve ott helyben készítik ezeket a tárgyakat. Akár ott helyben el lehet mondani az elképzelésünket, és pár nap múlva visszatérni a kész darabért.

A sárkány tavaly találta meg a helyét a fesztiválon, és idén még több programot kínál. A Dragon Nest stage-en olyan zenekarok és előadók lépnek majd fel, akik szélesíteni hivatottak a psy-zenei kínálatot – ilyen például a Korai Öröm –, de a színpad előtti közösségi térben (Dragon Agora) napközben a legkülönlegesebb foglalkozásokkal találkozhat az arra járó: testfestészet, batikolás, társasjáték-workshop, szemétből és kőből készülő munkák, ékszerdizájn, kreatív-gyerekfoglalkozás és egyéb különlegességek.

Tűzzsonglőrök

A szellemi igényeket a Chambok House-ban lehet kielégíteni, hogy a zene, visual és kézműves élvezkedés után a szavak is teret nyerjenek. Előadásokat lehet majd hallgatni a legkülönbözőbb témákban: Vágvölgyi B. András gonzóról és Hunter S. Thompsonról fog beszélni, lesz, aki az indiánsámánizmusról értekezik majd, de a nyers kaják energiájáról a hastáncon át az asztrológiáig minden téma képviselteti magát.

Greksa László

Cikkünk a nemrég indult O.Z.O.R.A.-rádióról


Korábbi Ozora-cikkeink:
Tavalyi goa-psy-fesztiválos összeállításunk
O.Z.O.R.A-flashback

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum – válogass koncert- és partyvideóinkból!

http://koncertblog.postr.hu/goa-psy-fesztivalok-boom-ozora