Mit számít a reményét vesztett szív, amikor az örömről kell énekelni!

// 2020-03-03

Súlyosan összetorlódtak március első keddjére a világsztár előadók koncertjei Budapesten: Delinquent Habits és Kelis mellett Mirelle Mathieu is ma lép föl a városban. Ennek apropóján tekintettük át a sanszon évszázados sztoriját.

A francia sanzon a XIX. században tűnt föl a párizsi kabarékban. Eredetileg zongorakísérettel adták elő, szövege érzelmes, humoros, sokszor sikamlós, ezért nagyon fontos az előadásmódja is. Jellemző még rá az ének és beszéd közötti, kissé rekedtes hangképzés is.

A stílust Édith Piaf tette világhírűvé. Az alacsony, sovány énekesnő lett a “kis párizsi veréb”, mely becenevet az első menedzsere, egyben szeretője talált ki neki. Hányattatott sorsa volt, de a halála után talált levelezésekből kiderült, hogy azért rá is játszottak, és ferdítettek ezeken a történeteken. Egyik leghíresebb sztori róla, hogy állítólag háromévesen szaruhártya-gyulladás következtében megvakult, de hétévesen elzarándokolt a Lisieux-i Szent Teréz sírjához, ahol visszanyerte a látását. És ezen kívül is sok hasonló történet terjengett róla… A műfaj másik kiemelkedő alakja Charles Aznavour; a 2018-ban meghalt dalszerző-író-színész-forgatókönyv-diplomata az UNESCO nagykövete is volt.

Vagy ott van Jean Gabin. Őt inkább színészként ismerhettük meg, de volt anyagmozgató, dolgozott cementgyárban, majd újságárus, kifutófiú és raktáros lett, és nagyon sokáig csak a boksz érdekelte. Végül édesapja unszolására lett statiszta egy színházban. Énekelni később, már ismert színészként kezdett énekelni, de ez inkább “szövegfelmondás” volt dalokra, de ezzel is nagyon sok nő szívét rabolta el.

A sanzonra sokat hatott az Amerikából érkező a rock’n’roll is, ami amúgy is felforgatta az egész világot. A sanzon csak több lett ettől. Ezen korszak művészeit úgy hívják, “yéyé”, akik a gondtalan boldogságról énekeltek játszi könnyedséggel.

A műfaj aztán kilencvenes évekre visszatért a gyökerekhez. Ezt a korszakot hívják a sanzon újjászületésének, az “új francia színpadnak”. Ekkor kezdődött a lemezipar válsága, minek nyomán előtérbe került ismét a show, a koncertek. Mondhatjuk, hogy ebben az időszakban a sanzon megszilárdult és letisztult.

Sajnos a magyar zenei kultúrában alig érződött a francia sanzon hatása. A kezdetekkor voltak követők, fordítók, meg próbálkozások is, de igazán teret itthon nem kapott ez a műfaj, főként a nyelvismeret hiánya miatt. A sanzont mindenfélével, főleg popos dolgokkal vegyítő francia világsztár énekesnő, Zaz volt az, akivel igazán be tudott türemkedni a műfaj hozzánk is. Érdekes a párhuzam Piaffal, hogy ő is nehéz helyzetből indult: mielőtt felfedezték, évekig utcazenélt, varietécsoporttal turnézott, valószínűleg ez keményítette meg annyira, hogy igazán könnyeden tudjon az életről, a szerelemről énekelni.

Mireille Mathieu Avignonban született sokgyermekes családban. Fafaragó édesapja álma volt, hogy énekes legyen, Mireille-nek pedig Édith Piaf volt a példaképe. Négyévesen már templomban énekelt, általános iskola után pedig segédmunkásként dolgozott, és énekórákat vett a megspórolt pénzén. 1964-ben egy énekversenyen még kinevették az akcentusa miatt, de Piaf menedzsere, Johnny Stark felfigyelt rá, és beajánlotta az egyik legnevesebb amerikai tehetségkutató műsorba, az Ed Sullivan Show-ba. És hát hatalmas sikere lett. Rá egy évre már az Olympiában lépett föl. A közönség imádta a hangját, me, kis részben, mert Piafra emlékeztette.

Mon credo című első slágerével bejárta a világot, és ettől kezdve nem volt megállás. Több mint 9 nyelven, több mint 1200 dalt énekelt már el. Édith Piaf halálának harmincadik évfordulójára külön albumot is készített példaképe emlékére. 2005-ben, pályafutásának hatvanadik évfordulóját ünnepelte a 38. kiadott albumával, az Olympiában. Magáról így vall:

Egy énekesnő életében nem csak diadalok és ráadások fordulnak elő. Vannak napok, amikor az embernek semmi kedve hozzá, mégis el kell indulni. Akkor is mosolyogni kell, amikor a szív nem kívánja valami bánat miatt, amit nem szabad felfedni. Aztán ott van a fáradtság, amit el kell feledni, mert a vörös függönynek mindig fel kell gördülnie. Mit számít a reményét vesztett szív, amikor az örömről kell énekelni! Mit számít a bénítóan ható lámpaláz, abban a pillanatban, amikor kigyulladnak a reflektorok!

Mirelle Mathieu majdnem pont három éve lépett föl legutóbb nálunk, és ma este is ugyanot, ahol akkor, a Papp László Sportarénában koncertezik, a JVS Group szervezésében. Kapunyitás este 8-kor.


A Koncertblog cikkeit a Computer Factory laptopjain készítjük. (x)




Egy másik mai szuperkoncert Budapesten:

És egy harmadik: