Megzenésítették a koronavírust

// 2020-04-22

A Massachussettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói zenéve alakították a koronavírust, hogy jobban megértsék a működését.

Az amerikai tudóscsoport Markus Buehler professzor vezetésével mesterséges intelligencia segítségével változtatta a covid-19 fehérjestruktúráját klasszikus zene kompozícióvá. A fehérjét felépítő minden aminosavhoz rendeltek egy hangot a zenei skálán, majd a gépre bízták, hogy a hangokat zenedarabbá alakítsa. Buehler szerint az eredmény intuitív módszert kínál a fehérje megértésére.

Míg az embernek számos különféle képre, sokféle nagyításra van szüksége, hogy a szemével lássa, addig néhány másodperces zenével föl tudja fogni a fülével – magyarázta a tudós.

A közel 2 órás zenefolyam eleje a hallgatók visszajelzései szerint a “ütős” és “szép”. Buehler úgy vélte, ez jól tükrözi, ahogy a fehérjetüske behatol az emberi sejtbe, ami rendkívül fertőzővé. “Ebben nagyon hatékony, becsapja be a sejtet, hogy az kinyissa neki az ajtót, majd bejutva megfertőzi, és arra kényszeríti, hogy terjessze. Ahogy ez a folyamat zajlik, a vírus elszaporodik, a jellegzetes fehérjetüskéje egyre több sejthez kötődik, a zene drámaivá válik” – teszi hozzá Buehler. A hallgatók ezt a részt “ijesztőnek” és “szomorúnak” festették le.

A professzor szerint a zenévé alakítás mint módszer segíthet a kutatóknak az ellenanyag kifejlesztésében. A mesterséges intelligencia segítségével megalkothatják a vírus dallamának és ritmusának ellenpontját, amivel megkísérelhetik megtalálni azt az antitestet, ami illik a vírushoz. Hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a tudósok a vírus információi feldolgozásának új útjain is elinduljanak, mivel a hagyományos ellenanyag-kutatás a klinikai tesztekkel együtt akár évekig is eltarthat.

A Ragazze nyomán


A Koncertblog cikkeit a Computer Factory laptopjain készítjük. (x)




Dánia lesz az új buliparadicsom?