Marcel, öt év hallgatás után!

// 2010-12-01

Amilyen gyorsan feltűnt a kilencvenes évek végén, olyan gyorsan tűnt el 2005 környékén Marcel (Dudás Marcell) a hazai elektronikus szcéna külföldön is elismert arca, aki szombaton, a budapesti Merlinben tér vissza. Tervezett közvetítésünk technikai okok miatt elmarad!

Marcel már nem hallgathat tovább

A Lick the Click és az Electronic Beats rendezvényén élőműsorral tér vissza öt év hallgatás után a világszerte elismert elektronikus zenész, Marcel. Miközben már készül az új hangzóanyag,  élő műsorral lép föl a producer december 4-én, szombaton a Merlinben, még mielőtt teljesen elfeledték volna. A produkciót a Koncertblog élő streamjén közvetíti ebben a posztban. Marcelen túl a Miraque élőműsorral, Chrimson és Chrome pedig dj szettel kerekíti egésszé a szombati partyt.
Néha fölvetődött Marcel neve a haveri körben és a ’nem tudod, mi van vele?’ kérdésre a ’fingom nincs’ volt az adekvát válasz. Pedig az 1997-ben a legkülönbözőbb downtempos elektronikát illetve a hiphopot és a funkot ízlésesen keverő Marcel, föltűnésétől úgy 2000-ig igen aktív volt. Ebben az időszakban gyakran tűnt föl különböző partykon és három kisebb kiadványa is megjelent. A pörgés nem volt hiába való. A német UCMG/Mole Listening Pearls kiadónál jelent meg szép közönségsikert hozó debütáló albuma a Szállj 2000-ben.
A nemzetközi szakma is fölfigyelt emberünkre, ezt elszaporodó külföldi meghívásai és neves előadók remix felkérései bizonyítják. Újra kevert egyebek mellett Vanilla Ice, Beck, Nightmares on Wax és Quantic zenéket. Míg nem 2004-ben megjelent második nagylemeze, immár a magyarországi klubokban is többször megforduló híres brit drum and bass producer Good Looking nevű kiadó családjának funk és soul behatású downtempos elektronikára szakosodott labeljénél a Cookin’ Recordsnál.
2005-ben még megjelent egy kiadványa ugyancsak a Cookin’-nál. A Change Colours Again című maxin az azóta a hazai underground egyik hercegnőjévé emelkedett, az Irie Maffia és a Barabás Lőrinc Eklectric beltagjaként is ismert ghánai származású mc és énekesnő Sena működött közre. Azóta néma a csönd a Carmel néven is futó producer körül, de a hosszú hallgatás szombat este a Merlinben végre megtörik. A brit Nightmares on Wax kiadójánál, a Wax on Recordsnál pedig a hosszan érlelt új album is készül már.Amilyen gyorsan feltűnt a kilencvenes évek végén, olyan gyorsan tűnt el 2005 környékén Marcel (Dudás Marcell) a hazai elektronikus szcéna külföldön is elismert arca, szombaton a Merlinben a Koncertblog kamerái előtt tér vissza. Közvetítésünkben természetesen a készülő új album anyagából is hallhatunk-láthatunk.

Öt év hallgatás után élő műsorral tér vissza december 4-én, szombaton a Merlinben, a Lick the Click és az Electronic Beats rendezvényén a világszerte elismert elektronikus zenész, Marcel. Rajta kívül Miraque ugyancsak élő műsorral, Chrimson és Chrome pedig dj-szettel kerekíti egésszé a partyt.

Ha az utóbbi években haveri körben néha felvetődött Marcel neve, a “nem tudod, mi van vele?” kérdésre rendre a “fogalmam sincs” volt a válasz. Pedig a downtempós elektronikát, illetve a hiphopot és a funkot ízlésesen keverő Marcel 1997-es föltűnésétől úgy 2000-ig igen aktív volt. Ebben az időszakban gyakran zenélt különböző partykon. Első két albuma, az egyaránt szép sikert hozó Viginti et Duo (1999) és Cirrus Maximus (2000) a német UCMG/Mole Listening Pearls kiadónál jelent meg.

A nemzetközi szakma is fölfigyelt emberünkre, ezt elszaporodó külföldi meghívásai és neves előadók remixfelkérései bizonyítják. Újrakevert egyebek mellett Vanilla Ice-, Beck-, Nightmares on Wax- és Quantic-zenéket. 2004-ben megjelent harmadik, Gamblers Delight című nagylemeze, immár a magyarországi klubokban is többször megforduló híres brit drum’n’bass-producer, LTJ Bukem Good Looking nevű kiadócsaládjának Cookin’ nevű labeljénél.

2005-ben még kijött egy kiadványa, ugyancsak a Cookin’-nál. A Change Colours Again című maxin az azóta a hazai underground egyik hercegnőjévé emelkedett, az Irie Maffia és a Barabás Lőrinc Eklectric beltagjaként is ismert ghánai származású mc és énekesnő, Sena közreműködött. Azóta néma csönd a Carmel néven is futó producer körül, de a hosszú hallgatás szombat este a Merlinben végre megtörik. A brit Nightmares on Wax kiadójánál, a Wax on Recordsnál pedig a hosszan érlelt új album is készül már.