Több mint 200 támogatott koncert a veszélyhelyzet után Bye Alexétől Zalatnay Saroltáéig

// 2020-06-08

Viszonylag kevés visszhangot kapott, hogy pénteken közzétették a Köszönjük, Magyarország! koncertpályázatát az A38 hajó blogján.

Ez volt az a pályázat, melynek kiírását az iparági szereplők jónak tartották – ellentétben az eggyel egy időben megjelent Trianon-zenéssel, melynek főleg a maximum bruttó 300 ezer forintos támogatási összegét bírálták, amennyiért egyszerűen nem éri meg öt évre jogdíj nélkül odaadni az elkészült számot.

A koncertest ezzel szemben szerette a szakma, amit a beérkezett pályázatok nagy száma is mutat. Összesen 470 pályázatról beszélünk, melynek közel fele, 206 produkció kapott támogatást, ezzel pedig mindösszesen 848 előadóművészt részesítenek támogatásban a most még érvényben lévő veszélyhelyzet visszavonása utáni koncertek megvalósítására. A döntésért és a pályázat gondozásáért a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Petőfi Irodalmi Ügynökség Magyar Könnyűzenei Központja és az A38 felelt.

Konkrétan ők: Bali Dávid, a Hungarian Oncoming Tunes (HOTS) zenei exportiroda stratégiai vezetője és a Hangfoglaló Program nemzetközi kapcsolatokért felelős megbízottja (vele és Tóth Barbarával, a Hangfoglaló kommunikációs munkatársával a zenei sajtó helyzetével kapcsolatban készítettünk interjút nemrég); Bognár Attila, az A38 alapító-ügyvezetője; Póka Egon Máté Péter-díjas basszusgitáros, zeneszerző, a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola alapítója, igazgatója; Szabó László kommunikációs szakember, a Magyar Teátrumi Társaság titkára, rendezvény- és koncertszervező; Szűcs Gábor aka Little G Weevil, bluesgitáros-énekes, zeneszerző-producer, illetve a Petőfi Irodalmi Ügynökség Könnyűzenei Központ vezetője.

A 206 nyertes között számos feltörekvőt, ismertet és sztárt találtunk, ideszemezgetünk néhányat ezek közül:

100 Folk Celsius, Back to Black, Balkan Fanatik, Beshodrom, Biebers, Blahaloiusiana, Bohemian Betyars, Budapest Bár, Bye Alex és a Slepp, Carbonfools, Colorstar, Csík János és a Mezzo, Bootsie, Éliás Gyula Jr., Exotic, Farkasházi Réka és a Tintanyul, Ferenczi György, Firkin, Fish!, Fran Palermo, Gájer Bálint, Ghymes, Halász Judit-kísérőzenekar, Hiperkarma, Honeybeast, Horváth Tamás, Hősök, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Ivan & The Parazol, Janicsák Veca, Jónás Vera, Junkies, Keresztes Ildikó, Kozma Orsi, Lóci Játszik, Margaret Island, Meszecsinka, Mobilmánia, Moby Dick, Mörk, Mystery Gang, New Level Empire, Odd ID (ex-Ethnofil), Odett, Ohnody, Oláh Gergő, Óperentzia, Opitz Barbi, PASO, Random Trip, Republic, Sugarloaf, Useme, Youlï, Zalatnay Sarolta, Zorall.

Gratulálunk a nyerteseknek, teljes listájuk itt böngészhető.


A Koncertblognak a Pénzszerészek spórolnak. (x)


Ez most hétvégén lesz!