Kísért a Pantera – a Dimbag Darrell-testvér zenekara, a Hellyeah jön vasárnap

// 2015-06-01

Tavaszutó ide, nyárelő oda, a zárt terű újbudai Barba Negra sorra fogadja a világ elvonalbeli metálegyütteseit. Június hetedikén, vasárnap este épp az egykori Pantera-dobos Vinnie Paul zenekarát, a Hellyeah-t hozza a Hammer Concerts.

Nem bírjuk ki, hogy ne idézzük föl: 2004-ben agyonlőtték Dimebag Darrellt, a Pantera gitárosát egy Damageplan-koncerten, a gyilkost egy szolgálaton kívüli rendőr ott helyben lelőtte. A leszerelt tengerészgyalogost ámokfutásában Darrell mellett még három emberrel végzett. Minden idők egyik legnagyobb metálegyüttesének ekkor mindörökre vége lett, a zenekar a feloszlás mellett döntött.

A Hellyeah-t alapító Vinnie Paul nemcsak Dimebag Darrell zenésztársa volt, hanem testvére is, és 1981-ben együtt csinálták meg a Panterát Texasban. A dobos Paul is csak öccse tragikus halála után két évvel bírt újabb formációt alakítani. 2006-ban rakta össze a Hellyeah-t: csatlakozott hozzá a Nothingface-gitáros Tom Maxwell és a Mudvayne-énekes Chad Gray. Egy évvel később érkezett Bob “Zilla” Kakaha basszernek, illetve a szintén mudvayne-es Greg Tribbett; előbbit 2014-ben váltotta Kyle Sanders, utóbbi is ugyanekkor vált ki a bandából, a helyére pedig Christian Bandy jött.

Nevükkel azonos című albummal 2007-ben debütáltak – ekkor már ötvenezres eladással egészen a kilencedik helyig lehetett jutni a Billboardon. Három évet váratták a rajongókat a második anyaggal, de nem hiába, ez volt az első hangzójuk, melyen már Bob Zilla is közreműködött. A Stempede eggyel följebb jutott a Billboard listáján, legnagyobb slágere a Hell of a Time.

2012-ben rukkoltak elő a harmadik nagylemezzel, a Band of Brothersszel. Fontos szerepet játszott ezen Jeremy Parker producer a Godsmackből és az Evanescene-ből, aminek az lette az eredménye, hogy a Hellyeah egyre gyakoribb vendég volt komolyabb fesztiválokon is. Legutóbb épp egy éve jelentettek meg albumot, a Blood for Bloodot, melyen már a Tribbett helyére érkezett Bandy rakja a gitárt, és melynek Hush című számára készült a Hellyeah legutóbbi videója is.

Június hetedikén, vasárnap este az újbudai Barba Negra Music Clubban (XI. kerület, Prielle Kornélia utca 4.) már nem sokkal este fél hét után kezdődnek az események, mármint a hatos kapunyitás után. A headliner Hellyeah-hez képest alapvetően lágyabb-finomabb Room of the Mad Robots pszichedelikus rockot tol majd majdnem fél nyolcig. Őket követi fél nyolc után nem sokkal a stonermetalos Magma Rise, mely korábbi Mood, Stereochrist-, Neck Sprain- és Wall of Sleep-tagokból áll. Fél kilencig tartó koncertjük után fél órával, kilenckor lép színpadra a Hellyeah. Belépőt elővételben négyezerért, a helyszínen ötezerért lehet venni.

Lájkold Facebook-oldalunkat!, hogy részt vehess a party- és koncertbelépő-, illetve egyéb nyereményjátékainkon!