“A vokálok feletti furcsa madárcsicsergés egy húrtekerő nyikorgása”

// 2020-05-18

Így a karantén végére befutott a Kiscsillag karanténklipje.

Újraforgatták a tavasszal megjelent új album, a Tompa kések Láng című dalát, meg forgattak hozzá klipet, ami egyszerre különleges és “közönséges”, ahogy fogalmaznak az erről szóló közleményben. Ráadásul föl is turbózták az eredetileg csak egy lemezzáró, egyszálgitáros, “konyhai szösszenetet”, annak ellenére, hogy a karantén miatt stúdiózni nem tudtak.

A Láng a szó szoros értelmében csak amolyan ráadás volt a Tompa kések albumon – csak a felvételi munkák legeslegvégén, az utolsó keverési nap estéjén készült a stúdió konyhájában. Most azt gondoltam, csinálunk belőle egy karantén-romantikus verziót. Ez most a tetőteremben készült, a sávokat egyedül vettem fel, nyomkodtam a gombokat, közben gitároztam, énekeltem, sőt még a keverését, effektezését is én csináltam. A dal végén ismétlődő dobbanásszerű zajok például úgy keletkeztek, hogy egy-egy sáv felvétele után megnyomtam a space-t, és ennek a zaja beleszólt a mikrofonba, aztán ezt effekteztem meg. A dal végén pedig, a vokálok feletti furcsa madárcsicsergés egy húrtekerő nyikorgása, szóval igazi házi barkácsdal ez – meséli a különleges alkotói folyamatot Lovasi András.

A kliphez – akárcsak a Brains – közönségtől kértek házi felvételeket, melyeken – ahogy a zenekar tagjait is – egy-egy gyertyaláng mellett láthatjuk a több mint 130 önkéntes szereplőt.

Nagyon jó anyagok jöttek, ezek közül több egymagában is elég lett volna a kliphez, de tartottuk magunkat az ígéretünkhöz: mindenki szerepel benne. Ezúton is köszi! – mondja Lovasi.


A Koncertblognak a Pénzszerészek spórolnak. (x)


Cikkünk a lemezről: