Kirepítenek a Naprendszerből – harmincéves az Ozric Tentacles, megvan a jegynyertes

// 2013-10-16

A Voyager-1 űrszonda a hírek szerint végre kiért a Naprendszerből, mintegy harmincöt éves utazás után. A híres-hírhedt pszichedelikus cirkusz Ozric Tentacles egyelőre még “csak” harminc idén, és október 21-én, hétfőn ismét tiszteletét teszi hazánkban: ezúttal az A38-on repítenek majd mindenkit a világegyetem legkülönbözőbb sarkaiba és dimenzióiba. Párosjegynyertes a cikk végén.

Hátul a friss magyar dobos, Szende Balázs

A zenekar a harmincadik évét tapossa, ennek örömére (meg mert valószínűleg ennél kevesebb munkával már nem lehet pénzt keresni) összeszedték az összes nagy slágerüket, újrakeverték őket, rácsapták a dobozra, hogy jubileumi kiadás, és máris indulhat a világjáró haddelhadd. Aminek mi természetesen nagyon örülünk.

Először 2010-ben léptek föl nálunk (akkor szintén az A38-on), majd egy évre rá újra elhívták őket, ezúttal az Ozora Fesztiválra. Utóbbira sajnos nem lehetett napijegyet venni, így csak hetijegy ellenében lehetett volna megnézni a legendákat, így most külön öröm, hogy ismét főszerephez jutnak (előzenekaruk pedig Trottel Stereodream Experience lesz.

Szinte már közhely leírni, hogy az Ozric muzsikáját nem lehet leírni, nem lehet beskatulyázni, de azért mégis próbáljuk csak meg! Az űrrock fogalmát ők alkották meg, ami nagyjából annyit tesz, mintha egy kellemes vasárnapi ebéd után kifeküdnénk a legjobb cimboráinkkal enyhén (?) spiccesen a Marsra csillagokat bámulni.

A 2011-es Ozora-nyitó Ozric-show-val

Az Ozric Tentacles először a ’83-as Stonehenge Free Festivalon lépett föl, nevük pedig onnan jön, hogy a zenekartagok (nyilván semmilyen kábítószer hatása alatt nem állva) hipotetikus gabonapehely-márka neveken brainstormoltak. Első hivatalos kiadásuk a Pungent Effulgent volt, melyre egészen 1989-ig kellett várni (hiába, a kazettás időkben ez még nem ment olyan gyorsan), ám jó üzletemberek révén természetesen ezt újrakeverve ismét kiadták a kétezres évek elején.

Kabalájuk Pongmaster (a Bongmaster talán találóbb név lett volna), aki több albumborítón is szerepel. A zenekar olyannyira megkedvelte, hogy az 1990-es Erpland Erpland című című albumot teljes egészében neki dedikálták. Fennállásuk tizedik évében már bruttó hárommillió dollárt megtermeltek, a híres Jurassic Shift album a UK Album Charts listán bekerült az első húszba, ami tekintve, hogy zenéjük meglehetősen rétegjellegű, nem kis teljesítmény.

2002-ben megjelentették első dvd-jüket is, ami igazán jó ötlet volt, tekintve, hogy a bandának igen intenzív koncertjei vannak, elég, ha csak John “Ugráló” Eganra gondolunk, aki előszeretettel vonaglott végig a színpadon koncert közben egy előrehaladott epilepsziás ember rohamait meghazudtoló tempóban, miközben különböző fúvós hangszereken játszott.

Ennyi idő alatt természetesen teljesen irreális lenne elvárni, hogy egy zenekarban ne legyenek tagcserék, ám az alapító gityós-billentyűs Ed Wynne bizony a legelejétől húzza a talpalávalót, és köszöni szépen, jól van. Mi több, a zenekar mára már szinte családi vállalkozássá nőtte ki magát, hiszen Brandi Wynne brummog a basszuson, Silas Wynne (Ed fia) billentyűzik, míg az egyetlen kakukktojásnak viszont magyar vonatkozása van, ő nem más, mint Szende Balázs, aki idén csatlakozott a zenekarhoz. A jelenlegi tagokon kívül nem kevesebb mint huszonöt ember fordult meg az évek alatt, többek között például Nick Van Gelder (avagy Tig) dobos, aki a Jamiroquai Emergency on Planet Earth albumát is felütötte.

Tipikus Ozric-albumborító

Az Ozric legutóbbi stúdióalbumja a Paper Monkeys nevet viseli, melyet 2011-ben adtak ki, majd 2012 márciusában amerikai turnéra indultak. 2012 júniusában (mikor még javában turnéztak), egy erdőtűz miatt leégett az egész otthoni stúdiójuk. Bennégett pár hangszer, ami azonban sokkal sajnálatosabb, hogy az archívumuk jó része is szó szerint füstbe ment. Teljesen huszonegyedik századi módon (amit erősen meghazudtol a zenekar hivatalos honlapjának kinézete) a közösségi média erejét használva a rajongók segítségét kérték, hogy újra összegyűjthessék az elpusztult archívumot.

A hétfői budapesti fellépés egy jubileumi koncertsorozat része, így a nagy slágerekre mindenképpen számíthatunk, de ahogy őket ismerjük, biztosan adnak majd egy-két meglepetést is. Az estét a Trottel Stereodream Experience fogja megnyitni, és bevezetni a főzenekart, ami nem csak stílusában illik jól az alkalomhoz, hanem korban is nagyjából velük egyidősek, hiszen Rupaszov Tamás bandája is szintén már majdnem harminc éve járja a világot.

Párosjegyet nyert

Melyik helyszínen léptek föl a 2013-as Ozora Fesztivál – mely 2011-ben szintén vendégül látta az Ozric Tantacles-t – nem elektronikus psy-zenei elóadói? (Segítség idei Ozora Fesztivál-ajánló cikkünk végén, a helyes válasz: Dragon Nest Stage.)

A megfejtéseket október 21-én, hétfőn délig vártuk a jatek@koncertblog.hu címre Ozric tárggyal. A helyes megfejtést beküldők között egy nyertest választunk, aki másodmagával ingyen mehet az aznap esti Ozric Tentacles-koncertre, az A38-ra: Horváth Ádámot. A nyertes nevét a Facebook-oldalunkon is közöltük. Őt e-mailben értesítjük, egyben tudatjuk vele a koncertre bejutás módját.

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon! 

Koncertblog-videoarchívum – válogass koncert- és partyvideóinkból!