Jó csávó a Kollár-Klemencz – nézz Kistehén-koncertet!

// 2011-05-06

Péntek este a Zöld Pardonban adott koncertet Kollár-Klemencz László korábban megújult zenekara, a Kistehén – a fellépést a Koncertblogon élőben nézhettük, és most íme, a felvétel:

A Kistehén Tánczenekar 2002-ben debütált a Sziget Fesztivál reklámjában, melyet így egy ország ismert meg nagyon hamar. Aztán a formáció 2004 áprilisában Zene a nyulaknak néven futott, majd később felvette a Kistehén Tánczenekar nevet.

Ebben a felállásban négy nagylemezük jelent meg, melyből a Szájbergyerek, a Szerelmes vagyok minden nőbe és a Virágok a réten című nagysikerű kislemezek születtek. A Szájbergyerek ráadásul az Év dala címet is elnyerte akkor.

2010 januárjában a zenekar négy tagja kilépett és új együttest alakított, Intim Torna Illegál néven. Kollár-Klemencz pedig úgy döntött, Kistehén néven folytatja tovább. Az új csapatot két dobossal és két zongoristával erősítette.

Az új zenei besorolás a folkrock lett, ezzel inkább a világzene fordulnak, s ezzel nem titkoltan próbálják megcélozni a nemzetközi közönséget is. Sőt, a hírek szerint már előrehaladottan tárgyalnak is egy neves londoni ügynökséggel és kiadóval is.

A zenekar frontembere szerint ahogy elhagyták a tánczenekari besorolást, úgy lett vége a lakodalmas vonalnak is. Új lemezük a Picsába az űrhajókkal ezért kissé más, populárisabb és befogadóbb lett.

Kistehén-koncert
Zöld Pardon (Budapest, Petőfi híd, budai hídfő, déli oldal, Goldmann György tér)
2011. május 6., péntek, este nyolctól
nagyszínpad-dj: Forest 
klubtánctér-dj: Zoli
akció: Unicum – egy hétszáz, kettő kilencszáz

 

Lájkold Facebook-oldalunkat, hogy időben értesülj koncertközvetítéseinkről, és hogy részt vehess a koncertbelépő-nyereményjátékainkon!


A Koncertblog koncertközvetítéseihez Magyarország leggyorsabb 3G-hálózatára van szükség, melyet a Vodafone biztosít számunkra (x)