Jámbor emberek dühös zenéje: August Burns Red

// 2018-11-26

November 27-én August Burns Red-koncert az Akváriumban. Hogy lesz az egyik legkülönösebb vallási közösség tagjaiból metálzenész?

A legkevesebb, amit kijelenthetünk, hogy nem mindennap alakul metalcore-zenekar egy amisok által lakott faluban. Az August Burns Reddel pont ez a helyzet: a dobos, Matt Greiner családjának farmján, egy hosszú jammelés során alakultak zenekarrá. Az énekest leszámítva minden tag onnan származik.

Mindez 2003-ban történt, középiskolás korukban. 2007-ben már a Billboard 200-as listájának a 81. helyén találták magukat a Messengers című albumukkal. Kiderült, hogy a keresztény metalcore annyira már nem underground. JB Braubaker, az együttes gitárosa a következőt mondta a váratlan sikerről:

Az emberek menőnek tartottak, amiért ilyen furcsa riffeket és komplex cuccot nyomtunk.

 

2009-ben jelent meg a Constellations című album, melyet a Gospel Music Association az egyik legkiválóbb keresztény zenei alkotásnak nevezett, ezért jelölték is a Dove Awardra, ez nagyjából a keresztény zenék Grammyje. Mondjuk, ez utóbbira is kaptak már jelölést, mégpedig a legutóbbi, Phantom Anthem című albumukról az Invisible Enemy című számért, természetesen metál kategóriában.

 

A csapat legutóbb márciusban játszott Magyarországon, a Barba Negrában. Most a Wage War és a Betraying the Martyrs társaságában tér vissza az Akváriumba. Utóbbi zenekar, reméljük, ezúttal lenyomja a Let It Gót, nem úgy, mint legutóbb.

 

Jegyeket itt találsz, a Facebook-esemény pedig itt van.

Hallgasd meg itt a Koncertblog összes podcastját!

Címlapkép: Wikimedia