Hipokriták a Dieselben

// 2010-02-15

Február 18-án, azaz ezen a héten csütörtökön játszik Budapesten a Diesel klubban az a Hypocrisy, amely úgy vonult be a metáltörténelembe, mint Svédország egyik legalapabb death metal csapata az Entombed és a Dismember után. A legenda szerint a csapat énekes-gitárosa, Peter Tägtgren még tejfelesszájú kamaszklént a nyolcvanas évek legvégén tett amerikai utazása során annyira ráflesselt az akkoriban Tampa környékén épp induló death csapatokra – mint Cannibal Corpse, Obituary és társaik -, hogy Svédországba visszaérve azonnal zenekart alapított pár haverjával. Ez lett a Hypocrisy, és ez a név nem sokkal később már fogalommá vált a súlyosabb zenék hívei közt.

 

 

 

Tägtgren azóta komoly stúdiómágussá képezte magát – vele készültek többek közt az Immortal és a Marduk lemezei is -, beindította a lazább, indusztriálisabb Pain projectjét, miközben a Hypocrisyt sem hagyta pihenni. Az idén pont húszéves csapat a tavaly év végén kiadott A Taste Of Extreme Divinity lemezét turnéztatja a Survival Zero társaságában, az est magyar fellépőője pedig az a Slytract lesz, akik első lemezét – Explanation Unknown – az extrém zenék legnevesebb kiadója, a Relapse Records terjeszti. 

Címkék: , ,