“Nemzetközi produkciók esetén nem lehet módosítani úgy, mint egy hazai produkciónál”

// 2020-05-12

Úgy tűnik, nincs feszkó a Barba Negra és a Phoenix, illetve a Hétköznapi Csalódások között az október 10-i koncertdátum miatt.

Tegnap írtuk meg, hogy egy eredetileg is október 10-re tett koncert, a Hétköznapi Csalódások 30 éves jubileumi programja helyére tették a Barba Negrában egy, a koronavírus miatt elmaradt Frog Leap-koncertet a Phoenix Music Hungary szervezésében. Abban a cikkben megígértük, hogy megkérdezzük mindhárom szereplőt a részletekről. Íme, a kérdéseink és a válaszaik:

Pócsi István Barba Negra-programigazgató nyilatkozata:

Miért pont október 10-re kellett tenni a Frog Leap-koncert pótlását?
– Erről a szervezőnél érdeklődjetek, kérlek! A Barba Negra egy helyszín, a rendezvénynek otthont adunk. A szervező 2019 nyarán kötött velünk megállapodást.

Hogyan zajlott az egyeztetés a koncertcseréről a Hétköznapi Csalódásokkal?
– Telefonon és e-mail formájában is megtörtént. Jeleztük Laci felé, hogy egy nemzetközi produkció, akinek szerencsétlenségére ez már a harmadik dátuma, és sok jegy el van adva, csak ez a időpont felel meg. Nemzetközi produkciók esetén, és ezt Laci is nagyon jól tudja, nem lehet módosítani úgy, mint egy hazai produkciónál. Erre egészen pontos példa, hogy a British Punk egyik koncertjét a Barba Negrába hozta, akkor nekünk kellett egy már létező eseményünket módosítani, mert a fellépőinek nem felelt meg másik időpont. Ez természetes dolog, hisz össze kell dolgozni.

Nem lett volna szerencsésebb úgy kommunikálni a Frog Leap új időpontját, hogy megvan a Picsa-koncert új időpontja is?
– A korábbi telefonbeszélgetést követően április 16-án e-mailben tájékoztattam Lacit, arról, hogy a dátum szükséges a nemzetközi produkciónak. A mai napig nem válaszolt az e-mailre, így nehéz lett volna bármit egyeztetni vele. Azt kijelenthetem, hogy Lacival és az általa képviselt zenekarokkal is jó a viszonyunk.

Jakab Zoltán nyilatkozata a Phoenix Music Hungary részéről:

Teljesen természetes dolog sajnos, hogy ha egy olyan, 2019 nyara óta életben levő megállapodás, mint a Frog Leap budapesti fellépése a jelenlegi helyzet következtében csúszni kényszerül, igyekszünk kárpótolni az előadónk rajongóit és minél előbb pótolni az eredeti időpontjáról elhalasztott eseményt. Ez egy európai körút miatt sajnos nem egy olyan egyszerű folyamat, mint ahogy ezt páran gondolják. Nagyon sajnáljuk, hogy ez alkalommal a mi új dátumunk negatívan érintett mást is, ők is voltak viszont hasonló cipőben, ezt pedig tovább nem az internet segítségével szeretnénk megbeszélni, hiszen a zenekar szervezőjével jó kapcsolatot ápolunk, biztos van erre jobb mód, mint Facebook-posztok segítségével feszültséget generálni. Mindenkinek jó egészséget kívánunk és reméljük, hogy az élőzene hamarosan újra beindul világszerte, így itthon is, és minden előadó minél több és jobb koncerttel tudja közönségét szórakoztatni, mi pedig dolgozhatunk tovább nyugodtan.

Horváth László, a Hétköznapi Csalódásoktól nem kívánt többet elmondani a történetről.



A Koncertblognak a Pénzszerészek spórolnak. (x)




Kaptunk egy egész jó interjút: