Fesztiválozás a gyermekkor asszociációnak útvesztőjében, ahol rózsaszínben álmodunk és irigyek a csillagok – apja-lánya-ajánló a Kolorádóra

// 2024-07-02

A Koncertblog 2009-ben indult, mikor az egyik alapító, Zubor Tamás (aki jelenleg is az oldal szerkesztő-lapmenedzsere) lánya hároméves volt – azóta Janka felnőtt, rendszeresen ír a Koncertblogra, szeptemberben lesz 18 éves, és az első fesztiváljára, a Kolorádóra készül. Amire azért kinéz majd az apja is – rendhagyó fesztiválcikkünkben egymásnak ajánlanak három-három olyan eladót, akit generációsan vagy ízléspasszolás vagy épp – az apánál – kimunkált fesztiváltapasztalat alapján arra érdemesnek gondolnak.

Red Axes
Dj-szett péntek éjszaka a Csodaszarvasnál és élőzenekaros nagyszínpadi liveshow/koncert szombat kora éjjel

A posztpunk-klubzene címke (amit meglátsz, ha megnézed a Kolorádó weblapján a Red Axesről szóló infókat) alapból nem igazán vonzó egy 17 éves, Káosz-bulikra és – az apja inspirálta-motiválta módon – kemény psytrance-re hasadó lánynak élete első fesztiválján. Az ember életében az első fesztivál leggyakrabban az élmények féktelen habzsolásáról szól, amibe nem annyira fér bele egy első ránézésre tingli-tanglinak látszó, és még inkább annak hangzó nagyszínpados produkció.

De az izraeli Red Axes duóra azért mégis érdemes lenne „elpazarolni” egy kis időt, már csak azért is, hogy ne csak mindig valami veretőben szipolyozzátok ki magatokat. Muszáj néha kicsit lazulni, de persze azért túlzásba ne essünk, eszemben sincs a chillbe küldeni titeket.

Menjetek inkább a szombaton este 11 után negyedórával a nagyszínpadhoz, ahol egészen meglepő, helyenként egyenesen meghökkentő dolgokkal zenét – sokszor a szó szoros értelemben véve – operáló Red Axesre.

Hangot állítanak majd elő szinte mindennel, ami a kezük ügyébe kerül, nem beszélve az emberi hanggal való játékról, amibe a sima éneklés ugyanúgy belefér, mint a különféle pufogások és burrogások.

Itteni egyórás produkciójuk pedig élőzenekaros lesz, ami ezt a videót elnézve nemcsak tényleg különlegesnek, de jókedvvel-bőséggel táncolhatónak is fog bizonyulni nektek is a Zene Háza Nagyszínpadon. És a Red Axes ráadásul előtte-éjszaka, pénteken éjféltől éjjel 2-ig dj-szettet is ad, a Csodaszarvas nevű helyszínen.

Aurafood
Liveact péntek éjjel bent az erdőben

Oké, hogy le kell néha lassítani egy fesztiválon is, de azért a fesztiválozás alapvetően mégiscsak az igazán és a szó szoros értelmében elsöprő zenei élményekről szól. És ezt a Kolorádón alighanem főleg az Ozora Fesztivál online-rádiója, a Radiozora péntek éjszakai buliján lehet a legeffektívebben megtalálni. Veretési szempontból pedig az itteni mezőnyből (Katamii, Mirmur, Nova Gravity, Slym & Szoliver, Tsu, Wegha) is kiemelkedik Aurafood. És a Radiozora Night időrendjének összeállítói nem hibáztak, az éjszaka kellős-közepére tették, amit maximálisan indokol zenéjének – persze nagyon is jó értelemben vett – sötétsége.

Zenei konstrukciónak legkomolyabb szkillje, hogy úgy képes simogatóan analizáló, hovatovább klasszik’ hangulatú darkpsy-t adni, hogy alapvetően forest- és nightpsy-os hozzáállással munkálja ki azokat.

Szóval péntek éjszaka éjjel 1-kor irány az Erdei Rave helyszín, ekkor kezd Aurafood. Aki amúgy a magyar psytrance szinte veteránjának számít, hiszen ezzel a névvel a 2004-es Sonarplexuson, vagyis az 1999-es, legeslegelső ozorai-dádpusztai napfogyatkozás-fesztivál után először megrendezett „rendes” Ozora fesztiválon is fellépett már. Ehhez képest olyan friss a hangzása, mint a reggeli harmat:

Parno Graszt
Koncert a nagyszínpadon szerda este

Ha a Red Axes egy nyugodtabb bulitempót biztosít majd, akkor a Parno Graszt egyenesen a komfortzónából való kilépésként hathat egy 17 éves lánynak és társaságának az első fesztiváljukon. Ami valljuk be, a fesztiválok egyik legfontosabb élménye – teljesen véletlenül, akár a barátoktól, ismerősöktől elveszve, akár velük együtt beleszaladni egy, az éjszaka által elvarázsolt helyszínen valami teljesen váratlan produkcióba.

Persze ez most így kicsit túltervezettnek tűnhet, előre megjelölni, mibe kell véletlenül beleszaladni.

De hát ha egyszer arról szól ez a cikk, hogy a lányomnak ajánlok zenei programokat élete első fesztiváljára… Nos, a Parno Graszt igazából semmi extra nem lesz, „csak” egy nagyon igazi, nagyon autentikus cigányzenét játszó, voltaképpen családi zenekar, nagyjából nulla elektronikával. Ez tényleg üdítően tud hatni a néha – valljuk be azért – fagyosan távolságtartó elektronikus ütemek áztatta fesztiválagyaknak és fesztiválszíveknek.

Ebben az utóbbi okfejtésben mondjuk csak az hibádzik, hogy a Parno Graszt már az első este, fél 10-kor a nagyszínpadra lép, amikor még nem annyira áztattak az agyak és a szívek négynegyeddel. De akkor meg bemelegítésnek lesz több mint jó.

Hundred Sins
Koncert csütörtök éjjel a nagyszínpadon

Negyvenesként Kolorádón kaphatod majd a fejed, a helyszíneken egymást fogják váltani a feltörekvő és már berobbant, új generációs fellepők. Az egyik, ha nem a legjelentősebb közülük mégis Hundred Sins.

Élőben katartikus élmény lesz brutalitásával, maszk mögé rejtett arcával, a már-már agresszív, hiperdinamikus beatjeivel és mindent betöltő atmoszférájával.

A harsány dubstepes, drum’n’basses, sőt trance-es és edm-es elemek mellett néhol hyperpopos, vagy épp trapes, meg metálos is tud lenni, de a kortárs pop lágyabb és lefojtottabb hangjaival is profin dolgozik.

Számos szövegelő előadóval működik együtt, úgy is mint ebben az ajánlóban is szereplő Ajsa Luna, illetve Kolibri, Betonhofi, Gyuris, zenéi így olyan rétegeket és minőséget kapnak, amitől hallgatása egyenesen addiktívvá válhat. Hundred Sinst csütörtök éjjel 1 és 2 között kaphatod el a nagyszínpadon.

Ajsa Luna
Koncert csütörtök este a Csűrben

A „Z-generációs Hamupipőkeként” (egyébként túlnyomórészt X-generációs újságírók által) aposztrofált Ajsa Luna zenéje és vizuális világa helyenként képes abszurbda hajlani parodisztikus, már-már groteszk részleteivel és megnyilvánulásaival. Mindettől rétegzenévé is válik, amit csak tovább erősítenek népzenei hatásai, a szimbolikus nyelvezet és az absztrakciók.

Magyarországon ő képviseli azt, amit világpopban mondjuk Lana Del Rey, Mitski vagy épp Melanie Martinez. Azt a zavarba ejtő, nihilista, hiperfeminim, romantizált, és olykor szürreális világot, amilyen egy kamaszlány szobája, vagy egy Sofia Coppola-filmé, vagy Sylvia Plathé. Azt a gyerek- és felnőttkor közötti átmeneti időszakot, amikor a felnövés elkerülhetetlenségének és az elmúlás fatalizmusának felismerésének traumája elviselhetetlen súlyként nehezedik vállunkra.

Az egzisztenciálista szorongás, kiábrándulások, perfekcionizmus, szépség, szexualitás, férfi-női szerepek, kapcsolati dinamikák, illegális partyk, álom, mese, játék, és mindez még a gyermekkor asszociációs rendszerének útvesztőjében, ahol rózsaszínben álmodunk és irigyek a csillagok.

Ha még jobban belelátnál a 17 éves lányod fejébe, mindenképp keresd föl csütörtök este a Csűr helyszínt, ahol Ajsa Luna háromnegyed 9 és 10 között ad koncertet.

Megtűrtek
Koncert szombaton kora éjjel a Keret helyszínen

És végül egy igazi kuriózum, ami legalább annyira afféle társadalmi állásfoglalás és rossz/jó vicc, mint zenei produkció. Mondhatni, a hazai zene és azon belül is az elektronikus zene diverzifikációjának az egyik mutatója a Megtűrtek formáció sikere, akik a Kolorádón is sokkoló élményt fognak nyújtani. A magukra a „világ első postpunk-boybandjeként” hivatkozó alakulat

dühös szintipunkból, hyperpopból zajos, gebberes, autotune-os draingang-szerű elektronikus zenét pattintanak össze, amire szövegeiket kvázi ráüvöltik,

a legabszurdabb és legkarikírozottabb basszusokkal. Produkciójukon szombaton késő este, éjszakába nyúlóan akadhatsz le fél 12 és negyed 1 között a Keret helyszínen.