Életképek a legvadabb orosz klubból

// 2018-06-25

Egyszerűen csak úgy hívják: Клуб, vagyis Klub. Amilyen faék a neve, annyira parák az oda járó arcok. 

A szentpétervári underground hely direkt a legdurvább figurákat célozza, és úgy tűnik, ez elég jól sikerül neki.

Építettünk egy nagyon erős közösséget, aminek tényleg közösség érzete van. Mindig azt mondjuk, hogy ez nem a zenéről szól, hanem az emberekről, arról, hogy megtapasztalják ezt az érzést, és hogy támogatást kapjanak.

– mondta a klub egyik alapítója, Szasa Cereteli a Dazed nevű lapnak adott interjúban.

Cereteli és a társa, Julia Szi egy elhagyatott vasútgyárban alapították a klubot, teljesen nonprofit vállalkozásként. Egy tavaly bezárt moszkvai klub, a Rabica mintájára hozták létre, mely hasonló volt a Klubhoz. A kemény technóról és az azt körülvevő szubkultúráról szólt, na meg a szabadságról.

A moszkvai helyet egy durva rendőrségi akció keretében záratták be a hatóságok. A szentpétervári klubbal nem foglalkoznak, Cereteli szerint azért, mert nincs benne pénz. Az lehet, hogy tényleg nincs, de különleges közönsége biztosan van, már csak a következő képek alapján is.

 

Клуб (@kisloty) által megosztott bejegyzés,

 

Клуб (@kisloty) által megosztott bejegyzés,

 

Клуб (@kisloty) által megosztott bejegyzés,

 

Клуб (@kisloty) által megosztott bejegyzés,

 

НИК ГАВРИЛОВ (@nivexp) által megosztott bejegyzés,

 

Клуб (@kisloty) által megosztott bejegyzés,

 

Клуб (@kisloty) által megosztott bejegyzés,

Hallgasd meg itt a Koncertblog összes podcastját!

Címlapkép: Pexels