Calvin Harris első tweetje a hétvégi autóbalesete után

// 2018-05-10

Hétvégén balesetet szenvedett a barátnőjével, most megszólalt.

A TMZ szerint Calvin Harrisék még május 6-án ütköztek Beverly Hillsben. A barátnője, Aarika Wolf nyilatkozta, hogy egy Range Roverben ültek, a másik autó pedig egy Honda volt. Ők jól vannak, viszont a Hondában ülő két nő könnyebb sérüléseket szenvedett.

A TMZ-nek elárulta egy Harris-hez közeli forrás, hogy hogyan történt a baleset. Állítólag a Honda lehúzódott az út szélére, itt megállt, majd picivel később elindult vissza a sávba, ahol épp jöttek Harrisék. Jól bele is csapódtak.

Erre reagált a Twitteren, azóta már törölte a posztot, de persze készült róla screenshot.

Megígértem magamnak, hogy soha többé nem csinálok olyat, amit megírhat a TMZ. Sajnos ezt most nem tudtam elkerülni, de szerencsére mindenki rendben van.

Hallgasd meg itt a Koncertblog összes podcastját!

Címkék: ,