Bolondos, kísérletezős, filozofikus – itt a jegyed a Bánki-tó Fesztiválra!

// 2019-07-06

Július második hetén, szerdától szombat/vasárnapig rendezik az évek óta “legnagyobb kisfesztiválnak” titulált rendezvényt – összeszedtük a szerintünk izgalmas fellépőket.

A Nógrád megyei Bánki-tó melletti négynapos összegyűlést idén eléggé úgy tűnik, esőisten sem siratja el, és a kötött pulcsikat is otthon lehet hagyni, bár cikkünk megjelenése óta már épp az látszik, hogy pont a bánki hétvégére, szombatra mégiscsak elromolhat az idő. Egy csobbanás után színházzal, képzőművészettel és filozófiával is találkozhatunk, de aki szigorúan a zenei élmények miatt látogat el a Budapesttől egyórányira fekvő kis településre – és nem visszatérő vendég -, a nemzetközi szcénában is jól csengő nevek mellett a jellegzetesen “bánkis” stílusösszegyúró, műfajokon túlmutató kavalkádra számíthat hazai előadók tolmácsolásában.

A színész-költő-író Saul Williams Amerikából hozza el erőteljes, fűtött atmoszférájú, zajos, futurista hiphopját a Bánki-tó Fesztiválra, aki immár huszonöt éve dolgozik, turnézik együtt alkalmanként olyan nevekkel, mint a Nine Inch Nails, a Rage Against the Machine, De la Soul, amiből már sejthető, hogy a színpad előtti táncparketten hamar felforrósodik a levegő e péntek estén.

Szintén a hiphoppal kötött házasságot a funk, rock, s némi experimentális szándék az északról idelátogató Viagra BoysSports című antisportos szerzeményükhöz készült videoklip tavaly a kritikusokat is lenyűgözte.

Elmélkedősebb, a svédek muzsikájánál dallamosabb az amerikai Sudan Archives. Szintén a hiphop a vezérfonal náluk is, azonban a világzenei hangulatért a hegedűfutamokból építkező afrikai gyökerű légiesebb tánczene lesz a felelős. A fesztivál üde színfoltja pénteken kora este hozza el a tópartra az oázisok pálmafáit.

Szombaton búcsúztatja a napot kellemes powerpopos-garagepunkos mutatványaival a Gurr, az egyik legbritebb hangzású német zenekar. Hangzásukban meghatározó a nyolcvanas évek újhulláma, némi szintipoppal megbolondítva, így könnyű lötyögéssel zuhanhatunk az estébe, de a szemlélődő fröccsözgetést sem rontják el csipetnyit túlvezérelt, bolondos hangjegyeikkel.

A fesztivál igazi arculatát azonban a kezdetektől az újításra törekvő magyar zenekarok határozták meg, s idén is főszerepben őket láthatjuk. A Middlemist Red + Fran Palermo összeborulás során egymás számait játsszák, tetszőleges számú és időzítésű tagcserékkel.

Húzónevek közül nem hiányozhat a mindig sportélménnyel is felérő bulit produkáló Bohemian Betyars a lemezről lemezre a népies punktól egyre távolabb és a szellősebb hangzásokhoz egyre közelebb keveredő műsorával. Fesztiválok kötelező vendégei, őket pénteken este 11-kor lehet elcsípni az Északi Színpadon.

A szombati naplementét a Tószínpadon kísérő Csaknekedkislány tánczenéje lendületes talpalávalót ígér a manouche-szvingtől induló, a hatvanas évek beatjét, magyar altert és poprockot becsatlakoztató, szomorkás hangulatú szövegeit sebességben feloldó előadásával.

A kísérletezős, mégis emlékezetes dallamokkal és sűrű hangszereléssel előálló Deep Glaze, és a surfpunk minden elemét egyben s külön is megcsillantó, zsigeri, instant stílusleíró Panel Surfers csütörtökön nyitja az éjszakát, a Greatest Hits Színpadon.

Visszatérőként üdvözölhetjük a mindig kiszámíthatatlan, ám könnyen magával ragadó, néha megütközést keltő szövegektől sem mentes Ricsárdgír zenekart csütörtök éjjel a Tószínpadon. Popzenét játszanak, de ezt már Daron Malakian is elmondta a System of a Down kapcsán.

Szombaton este 8-kor üdvözölhetjük a darkbluesban utazó, bulizós Black Bartók zenekart. A torzított riffeket a legváratlanabb pillanatban felváltó pulzáló billentyűszólók tökéletes elegyet alkotnak a melankolikus, Missiont vagy Grave Pleasures idéző énektémákkal.

Az élet nem áll meg kora éjszaka, összesen hét színpadon száznál is több zenekar, előadó lép föl a négy nap folyamán, éjjel 2 után azonban már inkább az elektronikáé a főszerep, könnyed, délutáni koktélhangulattól kora reggeli utolsó tánclépésekig sodorva a Compó Arénában, de lesz Tilos-színpad is.

Játék


Minek neveztük a Bánki-tó Fesztivált 2010-es ajánlónk elején?

Helyes válasz: “Magyarország leghaladóbb gondolkodású fesztiválja”.

A megfejtéseket a koncertblog1@gmail.com címre vártuk július 10-én, szerda reggel 9-ig, Bánk tárggyal, és azzal, hogy melyik napra nyernél párosjegyet. A helyes megfejtést küldők között egy nyertest választottunk: Lukács Gergelyt, aki másodmagával ingyen mehet a Bánki-tó Fesztivál általa kiválasztott napjára. A nyertest e-mailben értesítettük, egyben tudattuk vele a fesztiválra bejutás módját.